Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)
Büntetőjogi Döntvénytár. m helyzetképet, hogy «a közös hadsereg megszűnt, az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnt, ti annak a független és demokratikus Magyarországnak vagytok katonái, amelyet a magyar nemzeti tanács képvisel» s a katonákat annak a követelésére unszolta «hogy az egész haderő ismerje el a magyar nemzeti tanácsot az ország jogos és törvényes képviseletének)), egyszersmind felszólította őket, hogy ne ontsák polgártársaik vérét, s ne használjanak fegyvert, ha őket kiküldik, hogy a független Magyarországért, népuralomért és azonnal való fegyverszünetért harcoló testvéreik mozgalmát vérbefojtsák s hogy ne lőjjenek testvéreikre, anyáikra és ne ontsanak Budapest utcáin magyar vért, hanem legyenek a Magyar nemzeti tanács katonái.)) Nyilvánvaló tehát a proklamációk tartalmából, hogy kétségtelenül megingatta az Osztrák-Magyar Monarchia fegyveres erejéhez tartozó egyének hűségét s ez által nyilvánvalóan segítségére volt az ellenségnek. (Btk. 144. §. 5.) A tényállás IV. alatti részében felhozott abból a tényből, hogy a király a nemzeti tanács működésére visszavezethető forradalom kitörése után a forradalom által előidézett kényszerhelyzetben nevezte ki az elsőrendű alperest miniszterelnökké, éppen azt, aki a forradalmat előtészítő és előidéző nemzeti tanácsnak elnöke volt, következik, hogy a király nem gyakorolhatta szabadon uralkodói jogát, s így az elsőrendű alperes azzal, hogy a kényszerhelyzet kihasználásával jutott a miniszterelnöki állásba, a királyt az uralkodásban akadályozta; ez pedig megvalósítja a Btk. 126. §. 3. pontjában meghatározott felségsértés bűntettét. Ugyancsak a Btk. 126. §-ának 3. pontjába ütközik az elsőrendű alperesnek V. alatt megállapított az a ténye is, hogy a király elé azt az alternatív előterjesztést tette, hogy vagy fogadja el a kormány lemondását, vagy mentse fel a kormányt esküje alól, az a tény pedig, hogy az eskü alól feloldási követőleg az elsőrendű alperes minisztertársaival együtt a nemzeti tanácsnak felesküdött, megvalósítja a Btk. 127. §-ának 2. pontjába ütköző bűncselekmény tényálladékát. Teljesen szokatlan és alkotmányellenes ugyanis a király elé terjesztett alternatív kérelem, mert a kormány lemondhat, de az, hogy esküje alól felmentessék s továbbra is a helyén maradjon, alkotmányjogi szempontból leheietlen. A király pedig kényszerhelyzetben volt, amely kényszerhelyzet az előző napon kitört forradalomban és ezzel összefüggésben abból állott, hogy az elsőrendű alperes neve alatt működő ellenzéki pártnak, a szociáldemokratáknak és a radikálisoknak, vag)is azoknak a pártoknak mellőzésével, akikből az első nemzeti tanács és a Károlyi-kormány is megalakult, ujabb kormányt alakítani az akkori viszonyok között a kitört forradalommal szemben nem lehetett, mert ezzel a király még inkább maga ellen zúdította 7*