Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

Büntetőjogi Döntvénytár. Tévedtek tehát az alsóbbfokú bíróságok, amikor a főmagánvádlónak abban az eljárásában, hogy a főkapitányi hivatal figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva a vizsgálat elrendelése iránti indítványát az ebben meghatározott határidőn túl terjesztette elő, olyan mulasztást láttak fennforogni, amelyből a Bp. 49. §-ának utolsó bekezdése szerint a magánvád elejtésének (és nem a kir. törvényszék ítéletében tévesen megjelölt magánindítvány visszavonásának) a vélelme folyik és ennek következtében magán vád hiányában törvényes alapot találtak a vádlott felmentésére. Az alsóbbfokú bíróságok ítéleteikben az ügyre vonatkozó teljes tényállást nem állapították meg és így a kir. Kúria nem volt abban a helyzetben, hogy az ügy érdemében a Bpn. 33. §. első bekezdése értelmében határozzon. Ezért mindkét alsóbbfokú bíróság ítéletét a Bp. 385. §. első c) pontjában meghatározott semmisségi ok folytán a Bpn. 35. §. első bekezdése értelmében megsemmisíteni és az elsőfokon eljárt kir. törvényszékel a rendelkező részben megjelölt újabb eljárás lefolytatására utasítani kellett ... 26. A St. 53. és a Bv. 13. §-ainak rendelkezése ellenére indítvány hiányában hivatalból köztudomás alapján sem lehet állítás illetőleg kifejezés valóságát megállapítani. A Bv. a köztudomást a bizonyítási jogcímek sorából tudatosan mellőzte. (Kúria J 925 nov. 24. B I. 4279 1925. sz.) Indokok: Az alsóbíróságok a valóság bizonyításának megengedését megtagadták. Ennek ellenére a kir. ítélőtábla hivatalból köztudomás alapján különböző tényekel állapítván meg, azok alapján a vádbeli tényállításokat és kifejezéseket valóknak ismerte fel és a vádlottat bűncselekmény hiánya miatt ez ellene emelt vádak alól felmentette. A kir. ítélőtábla ítélete tehát a valóság bebizonyítottságán s ehhez képest a vádlott felmentése a Bv. 16. §-án alapul. Ezzel az eljárással azonban a kir. ítélőtábla a Bp. 384. §-a 4. pontja szerinti alaki semmisséget követte el, mert hatáskörét túllépte, midőn a jogerős bírói határozattal szemben a valóság bizonyításába bele ment és a St. 53. és a Bv. 13. §-ainak rendelkezése ellenére a jogosított ügyfelek mellőzésével hivatalból maga szolgáltatta az ítéletében felhozott szerinte köztudomású bizonyítékokat s «zek alapján a vád alapjául szolgáló tényállítások valóságát bei)izonyítottnak vette. Ezen hivatalból való bizonyítás pedig annál is inkább törvény-