Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)
22 Büntetőjogi Döntvénytár. Nem lépte tehát túl a kir. ítélőtábla hatáskörét s nem is vont ki abból semmit akkor, midőn a Bp. 456. §-a alapján hozott végzés ellenére ítéletében érdemileg elbírálta, hogy az újrafelvételi kérvényben a minősítés tekintetében felhozottak már eleve alkalmasak voltak-e arra, hogy az elítéltnek a büntető törvények enyhébb intézkedése alá eső bűncselekményben való bűnösségét tegyék valószínűvé és midőn annak elbírálásába is bocsátkozott, vájjon a 9550/4915. I. M. E. sz. (statáriális) rendelet alapul vétele mellett a Btk. 281. §. 2. pontja, annak 1. ponijával szemben enyhébb intézkedés alá esőnek tekintendő-e vagy sem. Nem helytálló a védelemnek az az érvelése, hogy a kir. ítélőtábla az újrafelvételi kérelem alapjául felhozott valamelyik tény elbírálása elől kitért volna. Ellenkezőleg a kir. ítélőtábla ítéletében a saját törvényes hatáskörében s a maga jogi felfogásának megfelelően úgy a beszámíthatóság, mint a minősítés kérdésével az újrafelvételnek a Bp. 446. §. 3. pontjában foglalt feltételei elbírálása keretében az újrafelvételi eljárás során beszerzett anyag alapján tüzetesen foglalkozott ... 16. A Bp. 518, §. utolsóelőtti bekezdésének 1. tétele alapján semmisségi panasznak van helye a megállapított összbüntetés súlyossága miatt. (Kúria 1925 nov. 10. B I. 7180/1925. sz.> Indokok: Az elítélt állal törvényhelyre való hivatkozás nélkül, az összbüntetés súlyossága miatt, tehát nyilvánvalóan a Bp. 518. §. utolsóelőtti bekezdésének 1. télele alapján használt semmisségi panaszt, mint alaptalant, a Bp. 36. §. értelmében azért kellett elutasítani, mert az irányadó való tényállásból a kir. Kúria úgy látta, hogy az eljárt kir. törvényszék az összbüntetést az alapperbeli büntetések tartama és súlyosságuk arányában helyesen szabta ki. .. 17. Az előre megfontolt szándék az értelem latolgató, számító, tervezgető munkáját tételezi fel az ölés gondolatának keletkezésétől fogva az ölés véghezviteléig. Nem állapítható meg az előre megfontolás, ha az ölés gondolatának elhatározássá érlelése alatt, majd azután az elhatározás létrejöttétől annak végrehajtásáig letelt időközben és az ölés véghezvitelénél a tettes cselekményében nem ismerhető fel a hidegr