Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

Büntetőjogi Döntvénytár. \'> és a kiadónak való átadásában is benne foglaltalik, sikerrel nem védekezhetik . . . Az istenkáromlás vétségét illetően azzal egészíti ki a kir. Kúria az elsőbíróság vonatkozó okfejtését, hogy a Blk. 190. $-a első tétele szerinti tényálladéknak a Blk. 471. §-ban meghatározott nyilvánosság és a gyalázó kifejezéseken felül még az is lényeges ismérve, hogy az Istent gyalázó kifejezések egyenesen sértő szándékkal használtassanak. A felhívott törvényhely által megkívánt közbotrány ugyanis csak e három kellék együttléte esetében állhat be. E sértő szándék vagy a Blk. 171. §-a szerinti nyilvánosság hiánya folytán pedig legföllebb csak a Kbtk. 51. igában írt kihágásról, avagy nem büntethető egyszerű káromkodásról lehet szó. A vádlott azt vitatta, hogy neki nem volt sértő szándéka, mert szavai nem is vonatkoztak a kereszténység Istenére: éppen azért foglalta idézőjel közé az «Islen» szót. A vádlottnak ez a védekezése azonban nem volt elfogadható. A Blk. 190. §-a szerinti istenkáromlás tárgya ugyanis egész általánosságban az Isten, vagyis hitfelekezetre való tekintet nélkül az a legfőbb lény. ki minden vallásos hit alapja és az emberek hite szerint minden földi és földön túli boldogság kútforrása. A törvény tehát nemcsak a kereszténység Istenét védi. Az idézőjel pedig csak gúnyt es megvetést jelent az istenség fogalmával szemben. Ezt nyilvánvalóvá teszi a könyvön végigvonuló cinikus erkölcstelenség. Hisz a vádlott úgy mutatja be hősét, hogy annak nincsen vallása. Mindebből pedig következik, hogy vádlott a vádbeli kitételekkel (((hitvány, paralitikus Isten») az istenség fogalma, tehát maga az Isten iránti megvetésének akart kifejezést adni oly kifejezésekkel, melyek kétséget kizáróan meggyalázok. A sértési szándék tehát szintén fennforgott. És mivel vádlott mindezt a Blk. 171. §-a szerinti nyilvánosság mellett, nyomtatvány útján cselekedte: ennélfogva közbotrányt okozott, miáltal a most szóbanforgó cselekvősége a Btk. 190. §-nak első tételében meghatározott vétség tényálladékát kimerítette. A vádlott és védője semmisségi panaszának a Bp. 385. $-nak első a) pontjára alapított részét tehát mindkél vádbeli bűncselekményt illetően, mint alaptalant, a Bpn. 36. § a értelmében el kellett utasítani . . . 11. Oly leírások, amelyek a szemérmet és az erkölcsiséget sértik vagy alkalmasak a kéjvágy felidézésére, a Btk. 2h8. §. alkalmazásában ((fajtalanok)). (Kúria 1925 dec. 16. B 1. 4371 1925. sz.)