Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

14 Büntetőjogi Döntvénytár. (Kúria 1925 május J9. K I. 6387/1924. sz.) Indokok: ... A Btk. 247. §-a értelmében, a vádbeli nyomtatván) nak fajtalanságot kell tartalmaznia, hogy a szóbanforgó vétség tényálladéka megállapítható legyen. Az sem lehet kétséges, hogy nem minden, bizonyos egyénekkel szemben esetleg szemérmetsértő nyomtatvány, irat, vagy képes ábrázolat okvetlenül fajtalan is, mint példának okáért valamely művészi alkotás, vagy tudományos munka. Fajtalanná minősül valamely nyomtatvány első sorban azáltal, ha az a nemi szervek, vagy a nemi élet egyes aktusainak izgató leírásával az olvasó közönség érzékiségét felkorbácsolni és annak mindenáron való kielégítését kívánatossá tenni törekszik, s ezáltal a közszemérmet sérti. A kir. Kúria megismerése szerint a vádbeli nyomtatvány ezt a meghatározást mindenben fedi és a vádlott ezt tudta is. A vádlott ugyanis regényében nyilvánvalóan nagyobb kelendőség céljából, a könyv túlnyomó nagy részében egész sorozatot, valóságos rendszert nyújt a legválogatottabb érzékiség felkeltését célzó kéjelgő jelenetekből, amelyekből úgyszólván semmi sem hiányzik a nemi kéjvágy állatiasan durva kielégítésétől, a házasságtörésen és természet elleni fajtalanságon keresztül a legraffináltabb szádizmusig. Ezekben a leírásokban a vádlott úgy tünteti fel a regény hősét ésr a férfit általában, kit egyszerűen «liíni))-nek nevez, mint akinek élete a legváltozatosabb és legválogatottabb nemi élvezetek hajhászásában, mint egyedüli és kizárólagos célban merül ki; a nőt pedig c(nőstény)>-nek mondva — ki maga is egész általánosságban és minden különbség nélkül a féktelen kéjvágy rabja — a kéjvágyának egyszerű eszközévé alacsonyítja le, akinek szerinte a világon egyéb rendeltelése nincs is. Ezzel pedig a vádlott a közerkölcsöket veszélyeztette és a közszemérmet támadta és sérlelle meg. Mit sem változtat ezen a könyvnek az a néhány lapja, ahol a «hős» «megcsömörlik)) kicsapongásaitól és tisztes házasélelet akar kezdeni, mert nyilvánvaló, hogy ez a befejezés csak gyenge és átlátszó leplezése a vádlott rosszhiszeműségének és tulajdonképpeni céljának, mely a kir. Kúria megismerése szerint arra irányult, hogy a vádlott az írói tehetségét és készségét fajtalan leírásokkal haszonhajtóvá tegye. Ez pedig nem művészet, hanem pornográfia és bűnös üzlet a közerkölcsök rovására; mert a művészet bármely téren csak a szépet, a jóízlést és a műveltség előbbrevitelét szolgálhatja, amennyiben pedig a művészet a pornográfia szolgálatában használtalik fel, úgy ez utóbbinak mételyező hatása annál vészesebb és rombolóbb. Ezen üzletszerűség pedig a vádlott cselekvőségét nemcsak tudatossá, hanem egyenesen célzatossá is teszi. Ezért a vádlott a szándékosság hiányával, mely egyébiránt már a könyvnek közzététel céljából való megírásában