Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

Büntetőjogi Döntvénytár. 77 Abból a körülményből, hogy valamely csomag gyanús, vagyis hogy annak tartalma valamely sértő eredményt létesíthet, egyéb terhelő körülmény hiányában a csomag halált-hozó és rombolást okozható tartalmára következtetni nem kell ugyan, amennyiben valakinek megsértésére szánt csomag a célba vett sértések külön­bözősége folytán (testi sértés okozás, becsmérlés, megijesztés) különböző okokból tekinthető gyanúsnak, kétségtelen azonban, hogy Marosi Károly vádlott tisztában volt azzal, hogy a csomag elküldése a Márffy József vádlott és Rassay Károly sértett közt fennálló, nyilvánvalóan Marosi Károly vádlott előtt is ismeretes politikai ellentétre tekintettel legalább is a sértett megfélemlítését kívánja eredményezni. Minthogy pedig ily gyanús csomag küldésében rejlő meg­félemlítés, a gyilkosság, súlyos testi sértés vagy más közveszé­lyes bűntett elkövetésével való fenyegetés fogalmát kimeríti, és minthogy az, aki ily fenyegetést használ, a Kbtk. 41. § ába üt­köző kihágást követi el, a kir. Kúria úgy találta, hogy Marosi Károly vádlott cselekménye bűncselekmény és hogy az a jelzett kihágás tényálladékát kimeríti . . . 62. Szabadságuesztésbüntetéssel büntetendő s egymással anyagi halmazatban (Btk. 96. §,) álló cse­lekmények büntetésének megállapításánál az elsőbb­leges bírói teendő: annak a büntetési nemnek meg­állapítása, amelyben a Btk. 96. §-a szerint az össz­büntetést ki kell szabni, a büntetés mértékének meghatározásához pedig a bíró csak akkor foghat, ha előbb megállapította azt, hogy a szóbanforgó cselek­ményekre a törvény milyen büntetési nem alkal­mazását rendeli el. Törvénysértő: a súlyosító és enyhítő körülmények mérlegelése mellett az egyes cselekményekre kiszabandó büntetés mérvének elő­zetes külön megállapítása. (Kúria JEH 1925 jún. 26. B I. 3.349/1925. sz.) indokok: A győri kir. törvényszék 1924 május 27. napján hozott ítéletével bűnösnek mondotta ki N. Lajos vádlottat 1. a Btk. 333. §-a alá eső, a Bn. 48. §., valamint a Btk. 92. §-ának alkal­mazása folytán a 20. §. alapján minősülő lopás vétségében és 2. a Btk. 333. §-a alá eső a Bn. 48. §. szerint minősülő lopás

Next

/
Thumbnails
Contents