Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 17. kötet (Budapest, 1925)

62 Büntetőjogi Döntvénytár. mert a vádiolt sajtóközleményében az alapul szolgált bűnügyben megtartott nyilvános főtárgyalás lefolyását nem hív szellemben és igazán közölte, tehát a St. 44. §-a alapján való felmentése téves. Ez a panasz alapos. A St. 44. §-a — az alapjául szolgált i848 : XVIII. tc. 14. §-ával egybehangzóan — a sajtószabadságnak egyik kiváló intézményes biztosítéka, amennyiben a sajtó egyik fontos feladatát: a gyors híradást lehetővé teszi, annak érdekében a sajtó munkásaainak a szabadmozgást megadja, sőt a felelősségtől is felmenti őket akkor, ha a híradást hív szellemben és igazán teljesítik. Ez az egyetlen korlát, amelyet a St. ebben az esetben a sajtó szabadsága elé állít. A jelen bűnperben az eldöntendő jogkérdés az, hogy a vádbeli cikk az alapügy nyilvános íőtárgyalásáról hív szellemű és igaz képet nyujt-e? A «hív szellemű és igaz közlés)) kitételnek természetes, nyelvtani és jogi értelme csak az lehet, hogy a közlés az eseményeket tárgyilagosan ismertesse, ne legyen egyoldalú, ne mutasson irányzatosságot, egyszóval feleljen meg a történeti igazságnak. Aki igazat, csak igazat és teljes mértékben igazat ír, azt védi a St. 44. §-ának a felelősségrevonást kizáró rendelkezése. A törvény e kívánalmának a sajtóközlemény nem felel meg, mert amíg az akkori vádlott és védője előterjesztésének minden súlyos kitételét, minden, a sértett becsületébe mélyen vágó tényállításait pontosan ismerteti, addig a főmagánvádló és képviselőjének felszólalását csak épen hogy jelzi, de azoknak a súlyos támadásokra vonatkozó válaszát egyáltalában nem ismerteti. Ez az ismertetés ennélfogva merően egyoldalú, irányzatos, kizáróan a főmagánvádló ellenes hangulat, felfogás, kiváltására alkalmas tartalmú s mint ilyen nem felel meg a történeti igazság követelményének, vagyis nem igaz és nem hív szellemű közlés. Ezt egyébként a vádlott maga is elismerte azzal, hogy közleményét lapja pártállásának és irányának megfelelően szerkesztette meg és csak «az ő embereik)) nyilatkozatára fektetett súlyt. A kir. ítélőtábla tehát a jelen esetben a St. 44. §-át a vádlott javára tévesen alkalmazta, amikor annak az egyik oldalon színesen részletező, a másikon ellenben csak röviden jelző tartalmú közleményre nézve azt állapította meg, hogy ez hív szellemű és igaz. Való, hogy a kir. törvényszék ítélete téves abban a részében, mintha a vádbeli közlemény a főmagánvádló és képviselőjének felszólalásáról említést sem tett volna. Telte, jelezte azt, de nem ismertette, holott a főmagánvádlóellenes részt viszont túlságosan is ismertette úgy, hogy a kettő között a törvény által megkívánt igazságnak és hűségnek egyensúlya nincs meg, az aránytalanságból pedig kirí a célzatosság.