Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 17. kötet (Budapest, 1925)
60 Büntetőjogi Döntvénytár. A kir. ítélőtábla által valónak elfogadott és itt kötelezően irányadó tényállás szerint pedig a vádlott, amikor a sértettet a legdurvább módon és ismételten felképelte, leverte és megrugdosta, nem távozott el: nem hagyta ott a földön hempergő sértettet ; hanem rézsút, pár lépésre visszahúzódva szemmel tartotta őt. Amikor pedig a sértett a földről feltápászkodott és kapkodva fegyverét ráncigálta, — a vádlott — pár lépés távolra ugyan, de már újból szemben állt vele, s fegyvere után nyúlt. A sértett tehát, amikor e pillanatban rálőtt a bántalmazójára, a vádlottra, őt magával szemben fenyegető állásban, támadásra még mindig kész, sőt most már fegyveres támadásra is elhatározott helyzetben látta. A vádlott a sértettre nézve ezúttal is még közvetlenül fenyegető és most már életére törő veszedelmet képviselt. E veszedelem bekövetkezését bevárnia a sértettnek nem állott kötelességében, hanem jogával élt, amikor a vádlott fegyveres támadását megelőzve — többször reá lőtt fenyegető támadójára, — aki aztán hirtelen meg is tette reá első, halált okozott lövését, azután másodiknak a menekülő - sértett hátába intézett egy életveszélyes sérülést okozott lövést, sőt a menekülő sértett után még harmadszor is lőtt, amely lövése, egy kirakatolt zúzott be. A való tényállás szerint a sértett akkor, amikor fegyvere használatába fogott, a megtámadottság súlyos és közvetlen veszéllyel fenyegető helyzetében volt. Erezte testén támadójának ellen már az imént intézett mértéktelen erőszakát és látta magával szemben állani fegyveres támadóját újabb támadásra készen. Az új támadás bekövetkezése pillanatok kérdése volt, szükséges volt tehát, hogy a sértett megelőzze a támadást és rálövéssel védekezzék a vádlott fenyegető, jogtalan fegyveres támadása ellenében. A sértett ezek szerint nemcsak a végletekig felzaklatott lelke szerint alanyilag látta magát még mindig veszélyesen megtámadottnak, hanem a rideg tárgyilagosság értékelése szerint is az volt, s így ő volt e jogos védelem helyzetében és nem a vádlott, aki mint támadó el volt készülve rá, hogy — ha kell — fegyverrel is helytáll a tettlegesség miatt védekező sértettel szemben. Erre mutat felfegyverzett volta, s az a körülmény, hogy szerette volna, ha az általa bántalmazott sértett nem védekeznék fegyverrel, aminek megakadályozására egyeseket fel is kért. A vádlott szerette volna ugyanis a bántalmazást — ha lehet — egyoldalulag elintézni, de viszont lovagiaskodó felfogása szerint a megvert sértett elől menekülni sem akart. Azért maradt támadó helyzetben a sértett megverése után is, s ezzel kényszerítette a sértettet a jogos védekezésre, amellyel szemben a vádlott, az erőszakot, a jogtalanságot kezdő és folytató vádlott jogos védelemben levőnek nem tekinthető.