Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 17. kötet (Budapest, 1925)

Büntetőjogi Döntvénytár. 143 \Y. Béla vádlott veit K-tól is 9 kilót 9000 K-érl és eladott G. Gyulánénak 6 kilót 7200 K-ért. Ebből a tényállásból nyilvánvaló, hogy K. a hivatalánál fogva kezeihez letelt pénzértékkel bíró tárgyakat a felettes hatóságától kapott határozott rendelkezés ellenére jogtalanul eltulajdonította, T. József, \V. Béla és G. Gyuláné pedig a lőpor egvrészét vagyoni haszon végett megszerezte, noha a vételnek az elsőbírói ítéletben előadott körülményeiből T. József és W. Béla tudta, G. Gyuláné pedig gyaníthatta, hogy a lőpor sikkasztás bűntette következtében jutott bírlalójának kezéhez. E cselekményeknek a minősítésénél a kir. Kúriát a következő jogi megfontolás vezette. A dolog a természeti anyagnak eredeti vagy az emberi tevékenység által előidézett alaköllése. A dolgok mindkét alakban tulajdonul bírhatók, ha azt a jogrend szabályai nem tiltják. Amennyiben ily tilalom van s amennyiben azt valamely közérdek követelményeként a törvényben ezzel felruházott hatóságok jogszerűen kimondják, bizonyos dolgok elkobzandók és megsemmisítendők. Ezzel a hatósági rendelkezéssel a kérdéses dolog azonban nem válik uratlanná, senki dolgává, elhagyottá. A senki dolga ugyanis megtartja eredeti vagy az emberi tevékenységgel előidézett alakját, lényegét, csak a birtok és a tulajdonjoga csúszik le róla, de úgy, hogy új foglalással ezek újból reá háramolhatnak. A jogrend ennek útját nem állja. Az elkobzás és megsemmisítés alá került dolog ezzel szemben arra van szánva, hogy elveszítse a közforgalomban ismert alakját, mert ezt valamely közérdek köveleli. Az ily dolog tehát újból nem birtokolható, tulajdonul meg nem szerezhető, mert a megsemmisítés célja épen ennek a lehetőségnek kizárása. Jogi tévedés tehát a megsemmisítésre rendelt dolgot az elhagyott senki dolgával azonos jogi jelentőséggel bírónak mondani. Minthogy pedig a jelen esetben ténybelileg nem vitás, hogy az itt szóban levő dolgok nem elhagyottak, hanem megsemmisítésre rendeltek voltak, minthogy továbbá a tényállás szerint nem kétséges, hogy ezeknek a megsemmisítendő dolgoknak közforgalmi pénzbeli értékük volt, minthogy végül való tény, hogy a kérdéses dolgok a közhivatalnoknak tekintendő vádlott felsőbbségének megbízása folytán határozott rendeltetéssel azért kerültek hivatali hatásköre keretében a kezelésbe, hogy azokat megsemmisítse, ami helyett ő azokat jogtalanul eltulajdonította és értékesítette : nincs semmi jogi akadálya annak, hogy a vádlott tettében a Blk. 462. §-ának minden jogi eleme felismertessék és megállapíttassék s ennek eredményeképen vádlottnak a hivatali sikkasztás bűntettében, való bűnössége kimondassék, amely bűnösségi líiintetőjogi Döntvénytár. XVII. 8