Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

136 Büntetőjogi Döntvénytár. ság tagja lenni vagy megszűnt maga a hatóság is — továbbá a házastárs sérelmére elkövetelt szándékos emberölés kísérletének bűntettére sem lehetne alkalmazni a Btk. 280. §-át, ha a tettes és a sértett között a cselekmény elkövetésekor fennállott házas­ságot az arra illetékes bíróság az ítélet meghozatala előtt felbon­totta — már pedig a büntető joggyakorlat a hatóság védelméről szóló törvények rendelkezéseinek s illetve a Btk. 280. §-ának alkalmazását egyetlenegy ilyen esetben sem mellőzte. A kir. Kúria meggyőződése szerint tehát nincs törvényes aka­dálya annak, hogy a szóbanforgó vádbeli cselekményre a Blk.­nek a cselekmény elkövetésének idején érvényben volt s ma is hatályban levő 141. §-ának második bekezdése alkalmaztassék. A kir. Kúria azonban nem osztozik a kir. ítélőtáblának abban a nézetében, hogy vádlottat ennek a cselekménynek vádja alól a Btk. 82. §-a alapján fel kell menteni. Ahhoz nem férhet kétely, hogy vádlott nagyon jól tudta, hogy akkor, amikor József főherceggel szemben a vádbeli sértést el­követte, a nevezett főherceg a királyi ház tagja volt. Vádlottnak pedig, mint az átlagosnál magasabb képzettségű s a művelt közép­osztályhoz tartozó egyénnek tudnia kellett, hogy a szentesített tör­vények uralmát forradalmi intézkedések meg nem szüntethetik, azok foganatbavételét csak erőszakkal gátolhatják. Neki azt is tud­nia kellett, hogy valamely forradalmi intézkedés csak akkor válik joghatályossá, ha azt az ország alkotmányának megfelelő törvény­hozás vagy az ezáltal arra feljogosított hatóság törvény erejével ruházza fel, illetve azt hatályában fenntartja. Vádlottnak tehát nem lehetett kételye a tekintetben, hogy az az úgynevezett ((Néphatá­rozat)), mint a szentesített törvényeinkkel ellenkező forradalmi intézkedés, József főherceget a vádlott által is ismert kiváltságos közjogi helyzetétől s az ebből folyó jogaitól nem foszthatta meg. Vádlottnak léhát tudnia kellett, hogy midőn József főherceget a vádbeli kifejezéssel illette, ezzel a királyi ház tagja ellen követ el sértést. A kir. ítélőtábla ítéletében felhozott az a körülmény, hogy az említett ((Néphatározat)) a forradalom alatt gyakorlatilag is foganatba vétetett, amennyiben az állami alkalmazottak a nép­köztársaságra felesküdtek, a hatóságok címeiből és pecsétjeiből a királyságra emlékeztető jelzők és a korona eltávolíttattak és az addigi királyi bíróságok is a köztársaság nevében ítélkeztek, nem téveszthette meg a vádlottat. A vádlott ugyanis, mint az átlagos mértéknél magasabb műveltségű egyén, a történelem tanúságai­ból merített ismeretei alapján is jól tudhatta, hogy a forradalmi erőszak ideig-óráig a közhatóságokat is lenyűgözheti s olyan intéz­kedések megtételére s olyan magatartásra is kényszerítheti, mely

Next

/
Thumbnails
Contents