Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

Büntetőjogi Döntvénytár. 137 a hatályban lévő szeniesítelt törvényekkel s az ő egyéni meggyőződésükkel is ellenkezik; de annak ellenállni nem volt hatalmuk s erejük. Vádlott szóbanforgó cselekményét tehát nem lehet azzal menteni, hogy ő nem tudta, miszerint József főherceg akkor, midőn ellene ő a sértést elkövette, jogilag a királyi ház tagja volt. Mindezekhez képest a kir. ítélőtábla tévesen alkalmazta a törvényt, midőn a vádlottat a Btk. 141. §-ának második bekezdésébe ütköző vétség vádja alól a Btk. 82. §-ában meghatározott beszámíthatóságot kizáró okból a Bp. 326. §-ának 3. pontja alapján felmentette s illetve ebből az okból a kir. törvényszék felmentő ítéletét helybenhagyta. Minthogy pedig a fentebb kifejtettek szerint erre a cselekményre vonatkozóan sincs helye a közkegyelem gyakorlásának s így ez alapon a kir. törvényszék ítélete is tévesen mentette fel a vádlottat a szóbanforgó cselekmény vádja alól: ennélfogva mindkét alsófokü bíróság ítéletének erre a cselekményre vonatkozó rendelkezését a Bp. 385. §-ának 1. c) pontja alapján meg kellett semmisíteni s vádlottat a Btk. 141. §-ának második bekezdésébe ütköző, a királyi ház tagja ellen elkövetett sértés vétségében is bűnösnek kellett kimondani. Vádlott összbüntetésének kiszabásánál a kir. Kúria csupán a vádlott büntetlen előéletét, valamint azt a körülményt mérlegelte enyhítőként, hogy vádlott már több mint négy év óta áll bűnvádi eljárás alatt. Ellenben a másodbírósági ítéletben felhozott töredelmes megbánást, továbbá vádlott állítólagos károsodását és a forradalmi idők mételyező hatását nem ismerte fel enyhítő ok gyanánt. Vádlott ugyanis a marasztalás alapjául szolgáló izgatást és lázítást illetően nem ismerte el bűnösségét; sőt azt vitatta, hogy neki joga volt bírálatot mondani és azonfelül a vád tárgyává tett izgató kitételek használatát is tagadta. Azután nemcsak a vádlott károsodott a forradalom és az azt követő súlyos zavarok folytán, hanem az egész polgárság, mégis azzal a külömbséggel, hogy míg vádlott tevékeny részt vett e zavarok felidézésében, tehát panaszhoz joga nincsen, addig a polgárság többi része és maga az ország épen a vádlott és elvtársainak felforgató és destruktív viselkedése folytán szenvedett pótolhatatlan kárt. A forradalmi eszmék mételyező hatásáról pedig azért nem lehet szó a vádlottnál, mint enyhítő körülményről, mert ő maga is a mételyezők közé tartozott. Ellenben súlyosítóként kellett mérlegelni, hogy vádlott, mint megyebizottsági, tehát a törvény állal alkotott testület tagja követte el a terhére rótt cselekményekel, amelyek épen ezért fokozottabb mértékben voltak a társadalmi békére és a közrendre nézve veszélyesek és rendkívül károsak. Súlyosító továbbá, hogy