Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

126 Büntetőjogi Döntvénytár. Ez a szándék a törvény szövege szerint fejlődő erővel háromféleképen valósítható meg: Az első cselekmény csoport a mozgalom kezdeményezésében s a szervezkedésben áll. A tettes a tárgyilagos, a szabadbírálat vonalán túllépve, az intézmény létjogosultságot tagadó, kikezdő tettekkel, embertömegek tömörítésével és egy véleményrehozásával társadalmi erőt akar létesíteni, amely a szervezettség súlyával, a társadalomban szétsugárzó hatásával képes az intézmény létét súlyosan veszélyeztetni. A törvénybe felvett második tényálladéknál a szándék, a cél ugyanaz, mint az elsőnél, csak a foganatba vett eszköz: a lázítás az, amely az izgatásnál, a támadásnál is erőszakosabb, féktelenebb ; mert kizár minden megfontolást, minden szabadválasztást; s a belátást a felkeltett forrongó szenvedélyekkel borítja el. Ez a legforradalmibb eszköz, mert az alkotmány rendjének közvetlen felborítását célozza. A harmadik tényálladék abban merül ki, hogy a tettes a királyság intézményét a nagy nyilvánosság előtt politikai célzattal megtámadja. Ez a támadás, ha hevességben nem is éri utói a lazítást, de az okozható veszély jelentősége folytán néha súlyosabb az előbbinél is, mert jóval közvetlenebb amannál. A tettes az intézmény megszüntetésének célját a politikai élet terén, a politika nem válogatott eszközeivel érleli, s akarja megvalósítani miközben a gyűlölet, az ingerültség felébresztésével nyugodt megfontolások kizárásával már érdemi hatásokra törekszik s a helyes nézetek érvényesülését viszont erőszakos ellenhatásokkal megakadályozza. E három csoportban jellemzett veszélyeztető jellegű bűncselekmények érvényesülését az a vonal jelzi, amelynek kezdőpontja a tudományos vita határán van, végső szálai pedig a Btk. 127. §. 2. pontjáig hatolnak. Ha már most a vádlott cselekményét ebben a jogi keretben nézzük, jogilag meg kell állapítanunk, hogy a vádlott a hosszabb időn át folytatólag, megszakítás nélkül és rendszeresen űzött propagandával a királyság intézménye ellen a köztársaság érdekében oly mozgalmat indított, szervezett meg és vezetett, amely az 1913: XXXIV. tc. 3. §-ának első tételében körülírt büntetendő tényálladék minden részét megvalósította. A vádlott tehát bűnösnek volna kimondandó a vádbeli cselekményben akkor is, ha való volna, hogy cselekvése a királyság intézménye ellen való lázításig el nem jutott. Ámde a kir. Kúria a vádlott által terjesztett s részben általa is szerkesztett sajtótermékekben a királyság intézményének poli-