Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

Büntetőjogi Döntvénytár. 89 oly kirívóan igazságtalan, az állam erősödő jogrendjét oly méltatlanul és tudatosan meghamisító, hogy abból még az elfogult és egyoldalú felfogású vádlott is kétségtelenül láthatta, miként az alkalmas nemcsak arra, hogy az állandóan az izgalom állapotában tartott munkásosztály gyűlöletét fokozott lángra lobbantsa, hanem arra is, hogy a megrendítően súlyos helyzetben levő államunk sorsát a külföldön is rosszakaratuíag befolyásolja. A vádlott bűnössége mindezeknél fogva törvényesen van megállapítva . . . 81. Az 1921.XLIX. tc. 31 §-ának második bekezdésében meghatározott véderő elleni bűncselekmény csupán akkor állapítható meg, ha a tettes a csábításnak nevezett elkövetési cselekményt közvetlenül a csábításra kiszemelt oly egyénnel szemben viszi véghez, ki katonai szolgálatra már kötelezve van, sőt arra be is hivatott. (Kúria 1923 jún. 26. B I. 2825/1923. sz.) indokok: . . . A vádlott 1922 január hó 19-én a korcsmában, ahol többen voltak, két idősebb emberrel a sorozásról beszélgelett, miközben kissé italos állapotban ezt a nyilatkozatot telte: bolond, aki berukkol, mert nem muszáj! Hogy a nyilatkozatot katonaköteles egyén is hallotta, vagy akkor ilyen a korcsmában egyáltalán jelen volt volna, arra adat nincs. E valónak vett tényállás alapján a kii*. ítélőtábla a vádlottat az 1921 : XLIX. tc. 31. §-ának második bekezdésében meghatározott véderő elleni vélségben bűnősnek tmondotla ki és megfelelő büntetésre ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján semmisségi panasszal élt, mert a vádlott cselekménye nem bűncselekmény. Á panasz alapos. Az 1921 : XLIX. tc. 31. §-a szerint ugyanis a katonai szolgálatra kötelezett oly egyén, aki a behivásnak eleget nem tesz, ha mulasztása nem vétlen, vétséget követ el; ha pedig a mulasztás nyolc napnál tovább tartott, bűntettet . . . Ugyanígy büntetendő az is, aki mást — habár eredmény nélkül — az ott meghatározott vétség, vagy bűntett elkövetésére csábít. E törvényszöveg legegyszerűbb, tehát a legtermészetesebb értelmezése a két bekezdés szerves összefüggését meg nem tagadhalja. Ha pedig a két bekezdést gondolategység forrasztja össze, akkor nem is kétséges, hogy az itt szóbanlévő csábításhoz két személy kell: a csábító és a csábításra alkalmas egyén. Ennek az utóbbinak