Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 15. kötet (Budapest, 1923)

Büntetőjogi Döntvénytár. fakereszt (Kúria 1922 B II. ÍM.); dísztemetés azonban nem esik a törvény oltalma alá {Kúria 1921 R III. 2473.). Fényűzési adó és közszükségleti cikk: BDtár XIV. 44. 27. Az ezüst — mint amely pénzalakban az állam­hitel növelésének eszköze, feldolgozatlanul pedig ipari célokból tömegfogyasztás tárgya — közszük­ségleti cikk. Csempészet kísérlete. (Kúria 1922 márc. 28. B II. 680/1922. sz.) A kir. Kúria: A semmisségi panaszt pedig elutasítja . . . indokok.... Alaptalan a semmisségi panasznak a bűnös­ség megállapítása miatt a Bp. 385. §. 4. a) pontjára alapított része, mert az uzsorabíróság által megállapított s ehelyütt is iránytadó tényállás szerint a vádlott a vádbeli alkalommal a minisztérium tilalma ellenére 1800 drb ezüst egykoronást, tehát közszükséglet tárgyát képező 8920 gramm ezüstöt nyerészkedés céljából Wienbé, tehát külföldre akart kivinni, megkezdett cselek­ményét azonban azon tőle nem függő okból, hogy a hajóállomás­nál a folyamőrség megmotozta s a dereka körül csomagolt ezüs­töt tőle elvette, befejezni nem tudta, mert ebből a tényállásból — tekintettel arra — hogy az ezüstérmeket nem azért vásárolta a vádlott, hogy azokat pénz gyanánt felhasználja, hanem azokat mint keresett, ritka, értékes árú- és közszükségleti cikkeket tör­vényellenes és erkölcstelen visszaélés útján, üzérkedésre, speku­lációra gyűjtötte, s nyerészkedés céljából akarta külföldre kivinni, tekintettel továbbá arra, hogy az ezüst — legyen bár az pénz, vagy feldolgozatlan alakban — a, kir. Kúria joggyakorlata szerint a mai viszonyok között a közszükséglet tárgyát képező cikk, amennyiben pénzalakban az államhitel növelésének eszköze, fel nem dolgozva pedig ipari célokból tömegfogyasztás tárgyát képezi, helyesen vonta le az uzsorabíróság ezt a jogi következtetést, hogy a vádlott közszükséglet tárgyát képező cikkeket, nyerészkedés cél­jából akart külföldre kicsempészni, így tévedés nélkül állapította meg, hogy a vádlott cselekménye bűncselekmény. * * = Kúria: Az ezüst pénzalakban az államhitel növelésének az eszköze, amennyiben a mostani gazdasági életben minden gazdasági kombinációt és ter­vet megkönnyít, különösen pedig elősegíti a megfelelő törvényhozási intézkedé­sek révén a valuta megjavítását, fel nem dolgozva pedig ipari és műszaki fogyasz­tás céljára szolgál, ezenfelül tudományos műveleteknél és vizsgálódásoknál (fizi-

Next

/
Thumbnails
Contents