Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 15. kötet (Budapest, 1923)

Büntetőjogi Döntvénytár. 10S) ben és feltételek között nem él. — II. A vádlott végső határidőként a vádirat ellen használható kifogásokban nevezheti meg azt, akinek felelősségre vonása az ő ellene indított eljárás megszüntetését vonja maga után. — A vádirat közlésétől számított nyolc nap alatt nemcsak a valóság bizonyítására vonatkozó indítványt kell előterjeszteni, de a bizonyítékokat is. (Kúria 1922 jún. 43. B I. 2439/1922. sz.) A kir. Kúria: A semmisségi panaszt elutasítja. Indokok: ... A vádlott és védője a kir. ítélőtáblánál a bizonyítás kiegészítése iránt tett indítványt abban az irányban, hogy mert a sajtóközlemény igazi szerzője megkerült, aki a valóság bizonyítási jogát is érvényesíteni akarja, rendeltessék el újból a bizonyítási eljárás. És mert a kir. ítélőtábla ezt az indítványt jogi alapon elutasította, a vádlott és védője a bejelentett semmisségi panaszát a Bp. 384. §. 9. pontjában foglalt alaki semmisségi okra is alapítja. Ez a panasz alaptalan; mert a Bp. 572. §-a értelmében a vádlott végső haláridőként a vádirat ellen használható kifogásokban nevezheti meg azt, akinek felelősségre vonása az ő ellene indított eljárás megszüntetését vonja maga után; továbbá, mert a vádlott a saját személyére nézve a St. 53. §-ában meghatározott időn belül a valóság bizonyítását indítványozta ugyan, de bizonyítékait nem terjesztette elő, sőt az elsőfokú főtárgyaláson a valóság bizonyításáról kifejezetten lemondott; léhát később valóság bizonyítási keretben sem kérhette a bizonyítás kiegészítését. Ezek szerint a kir. ítélőtábla a felhozott alaki semmisségi okot nem valósította meg. Az a — e helyütt csak elméleti szempontból érintett — védelmi érv pedig, hogy ily formán a rágalmazás vétsége miatt kimondott bűnösség megáll, hololt a valóság bizonyítása sikerül- • heteit volna, ami az 1914:XLI. tc. 16. §-a értelmében a vádlott felmentését eredményezné, súllyal nem bír ; mert az 1914 : XLI. tc. J. §-ában meghatározott rágalmazás vétségének a valótlanság nem eleme. Ez másként annyit jelent, hogy bűnösnek mondható ki a rágalmazás vétségében az is, aki valót írt, ha a valóság bizonyítását a törvény kizárja (15. §.), vagy ha a vádloltt az 1914: XLI. tc. 13. §-ban kapott jogával a törvény előírta időben és feltételek között nem él, vagyis a valóság bizonyítását nem kérte és bizonyítékait elő nem terjesztette. * *