Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 15. kötet (Budapest, 1923)

SS Büntetőjogi Döntvénytár. és az egyenlő elbánás elvébe ütköznék, valamint igazságtalanságra is vezetne. A végletes esetektől eltekintve, ugyanis alig van munka, amelyben nem volna szellemi és (esti erőkifejtés egyaránt, másrészt pedig a munkateljesítésnek van sok olyan neme is, amely több önálló mozzanatból áll s ezek némelyike túlnyomóan szellemi, másika pedig főleg testi munka. Amíg például a szállítmányozási, fuvarozási ügyletekkel foglalkozó eég vezetője, valamely építési vagy egyéb műszaki munkát tervező építész vagy mérnök tevékenysége tűlnyomólag szellemi, addig a fuvaros- és építő-munkások stb. munkája túlnyomóan testi erőkifejtésben áll, de még sem fér kétség ahhoz, hogy az 1920: XV, tc. 4. $-ának 3. pontja alkalmazható azzal a szállítmányozóval, fuvarozóval, építésszel vagy mérnökkel szemben, aki közszükséglet kielégítésére irányuló munkájáért a léi szorult helyzetének kihasználásával aránytalanul magas ellenszolgáltatást követelne. Amint a felhozott példákból kitűnik, a szóbanforgó törvényhely alkalmazásánál alapul nem szolgálhat az a megkülönböztetés, hogy valamely munkateljesítmény szellemi vagy testi munka eredménye-e s ebből a szempontból nincs és nem is lehel tehát elvi akadálya annak, hogy ez a törvény alkalmazást nyerjen az orvosokra, akiknek tevékenysége egyébként is igen gyakran jár — bár tudományos előképzettséget igénylő — íizikai erőkifejtéssel (műtét). Ez az álláspont természetszerűleg nem jelenti azt, hogy tudományos képzettséget igény lő munka nem-volna magasabbrendű, mint az úgynevezett fizikai munka és hogy kellő értékelés mellett nagyobb ellenszolgáltatást nem érdemelne, hanem a fenti álláspont csak azt nem tartja megengedhetőnek, hogy a tudományos képzettségű munkás a törvény szempontjából oly kivételes helyzetbe jusson, amellyel a szorult helyzetben levő másik fél rovására visszaélhessen. VI. Mivel tehát mindezek szerint nem kétséges az, hogy az orvosi tevékenység is a munka fogalma alá vonható, mivel továbbá a törvényben nincs kivételes rendelkezés a szellemi munkateljesítmények tekintetében s mivel végül ily megkülönböztetés a törvény szempontjából nem is indokolható, sőt helyesen meg sem tehető, ennélfogva abból a szempontból, vájjon a törvény az orvosra alkalmazható-e, már csak azt kell eldönteni, hogy az orvosi tevékenység ((közszükséglet» tárgyául szolgáló munkateljesítés-e. Erre a kérdésre pedig csak igenlő válasz adható. Mert nyilvánvaló, hogy valamely ország lakosainak egészsége nemcsak az egyes fizikai alanyok szükséglete, hanem egyúttal