Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

Büntetőjogi Döntvénytár. 67 nyilvánításnak mindkét részről komolynak kell ugyan lennie, ennek t. i. az akaratnyilvánítás komolyságának hiánya azDnban az ügy­letnek csupán magánjogi hatására lehet befolyással, de nem érinti a benne résztvevő személyek büntetőjogi felelősségét és különösen nem azért, akinek az akaratnyilvánítása komoly volt, mégha ez úgynevezett agent provocateur kezdeményező fellépésére történt is, mert ilyen fellépése esetében csak ennek felelőssége lehet kérdéses, de még azé sem, ha az agent provocateur, miként ez az adott esetben történt, hivatalos kötelességében járt el. Egyébként az 1920: XV. tc. 1. §-ának 2. pontjába ütköző vétség nem az ügyletkötéssel, hanem már az árkövetelésével létesül. Végül a «követel» szó az 1920: XV. tc. alkalmazása szem­pontjából nem jelenti azt, mintha az árnak alku eredményének kellene lennie, melyből az illető engedni nem hajlandó, hanem elég már az olyan puszta kijelentés is, mely szerint valaki köz­szükségleti cikk árát, a megengedettnél magasabb árra mondja. Mindezeknélfogva a kir. Kúria a panaszokat a Bpn. 36. §-ának első bekezdésére hivatkozással elutasította. 24. /. Agent provocateur fellépése esetében, vagyis mikor valaki tervszerűen beleviszi a «tettest» a bűn­cselekmény elkövetésébe, amelyre egyébként a tettes is hajlamosítva van és mindig kész annak végre­hajtására, csakis az agent provocateur büntetőjogi felelőssége lehet vitás, de a tettesé nem. — //. Az uzsorabíróság ítélete ellen a Bp. 38k. §. 9. pontjában meghatározott okból semmisségi panasz nem hasz­nálható. (Kúria 1921 márc. 30. B II. 389 1921. sz.) A kir. Kúria: A semmisségi panaszt a Bp. 384. §. 9. p. alapján használt részében vissza-, egyéb részében pedig elutasítja. Indokok: A kir. törvényszék ítélete ellen a vádlott és védő semmisségi panaszt jelentettek be: 1. a tárgyalás folyamán K. és S. tanuk megesketése miatt a Bp. 384. §. 9. pontjára alapított semmisségi ok alapján, 2. a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján, mert a vádlott bűnössége megállapíttatott, holott bűncselekmény jelen esetben fenn nem forog. A Bp. 384. §. 9. pontja alapján bejelentett semmisségi pa­5*

Next

/
Thumbnails
Contents