Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

Büntetőjogi Döntvénytár. 31 zelésnek alapjául szolgáló tényállás részben abból állott, hogyha főmagánvádló egyik budapesti cipőgyártól bizományba kapott cipőárúkat az azok talpába vésett áránál 10—18 K-val drágábban hozta forgalomba és az ártöbbletel magának megtartotta. A másodbíróság az ítéletében kitejtett okoknál fogva a főmagánvádlónak eme cselekményében bűncselekményt nem látván, ó't a Bp. 326. S-ának 1. pontja alapján a vád alól felmentette, a kir. Kúria pedig a bűnvádi eljárást a 22,300/1919. 1. M. számú rendelet .4. §-a alapján megszüntette. A vádlott azonban a vádbeli közleményben csak annyit mondott, hogy a kir. törvényszék a főmagánvádló a budapesti cipőgyár feljelentése szerint a neki bizományba adott cipőárúkat az azok talpába vésett árnál 40—70 K-val drágábban árusította. A közleményt a vádlott írta és tétette közzé. Ebből a tényállásból a kir. Kúria azt a következtetést vonta le, hogy vádlott a szóban forgó közlemény szerzője, de egyben azt is, hogy adott esetben hív szellemben és igazán való közlésről, szó sem lehet. Nyilvános főlárgyalásról lévén szó, a Bp. Élt. 20. §-a szerinti tiltott közlés ezúttal nem történt. Ámde a vádlottnak a szóban forgó főtárgyalás lefolyását és lényeges tartalmát bármilyen kivonatosan is, de úgy kellett volna visszaadnia, ha a St. 44. §-nak meg akart volna felelni, hogy a közleményt a főmagánvádló kárára és sérelmére félreérteni ne lehessen. Mert a St. 44. §-a nem kívánja ugyan meg a szószerinti közlést, azonban hív szellemben, vagyis tendenciózus elferdílés és rosszindulatú célzat nélkül, valamint igazán, tehát a történeti valóságnak megfelelően kell a közlésnek történnie, úgy hogy a közleményből mást, mint ami a főtárgyaláson valóban megtörtént, kimagyarázni, de még csak sejteni se lehessen. A fenforgó esetben azonban a vádlott nem így járt el: cselekménye a törvény szellemétől távol áll. Mindenek előtt meg kell állapítani, hogy vádlottat a kir. törvényszék nem árdrágítás, hanem hűtlen kezelés miatt ítélte el. Már pedig a Blk. 361. §-a szerinti hűtlen kezelés tényálladéka, sőt a főmagánvádló elleni akkori vád alapja egyáltalán nem fedi az árdrágítási visszaélésekről szóló 1916: IX. tc. ismérveit. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a főmagánvádló a cipőárúkat 40—70 K-val drágábban árúsította, mert a megállapított néhány esetben egyenként csak 10—18 K-s különbözet mutatkozik. Hiányzik tehát a vádbeli közleményből a történeti valóság, vagyis az igazán való közlés kelléke. Pedig ez a hiány a főmagánvádlónak sérelmére szolgált. Mert kereskedőkre nézve és különösen a szóban forgó időben az ez utóbbi bűncselekménnyel való terhelletés sokkal súlyosabban esett a latba, mint a csak magánérdeket sértő