Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

J Büntetőjogi Döntvénytár. S ezúttal K. András szavát beváltotta s a borotválás közben fejé* hátrahajtó M. János nyakát egy vágással elvágta. A halál rövidesen bekövetkezett, de annyi ereje még volt a haldoklónak, hogy gyilkosát rokonai előtt megnevezte, viszont a vádlott asszony társát azonnal védte s férjét öngyilkosnak állította. E tényálláshoz a kir. ítélőtábla még külön és kifejezetten megállapítja tényként azt is, hogy az ölés gondolata K. Andrásban fogamzott meg; hogy a beretvával való kivégzés terve is tőle eredt, aki az öregedő ember túlzó érzéki vágyával a bolondulásig szerette a szép asszonyt; hogy a kivégzés reggelén saját elhatározásából jelentette az asszonynak, hogy ma öli meg az urát, s az asszony ezúttal is mint mindig, csak helyeslőleg tudomásul vette a tervét. A tényállásból a kir. törvényszék azt a jogi következtetést vonta le, hogy K. Andrást M. Jánosné bujtotta föl férje megölésére, amelyet az el is követett, mert szerelmétől elvakulva megtett mindent, hogy az asszonyt bírhassa. Az asszony befolyása, magatartása, nyilatkozatai, helyeslése, fitymáló szavai végzetes erővel arra terelték az asszonynál akaratgyengébb embert, amire a? asszony akarta: az ölés elhatározására és véghezvitelére. A kir. törvényszék ennélfogva M. Jánosnét, mint a gyilkosság bűntettére való felbujtót mondotta ki bűnösnek és halálraítélté; K. Andrási pedig, mint a gyilkosság tettesét, életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta. Ezzel szemben a kir. ítélőtábla a fentebb külön kiemelt tények megállapítása melleit arra á jogi következtetésre jutott, hogy M. Jánosné a K. Andrásban megfogamzott és vele előzetesen közölt ölési szándékot csak tudomásul vette, helyeselte egyes kijelentései által azt K. Andrásban ébren tartotta, amely cselekménye a szándékos reábírás fogalmát ki nem meríti, mert K. András elhatározására döntő befolyással nem volt. A kir. ítélőtábla ennélfogva a K. Andrásra vonatkozó elsőbírósági ítéletet helybenhagyva M. Jánosné cselekményét nem felbujtói, hanem csak bűnsegédi btínrészességnek minősítette, s ezért M. Jánosnét 12 évi fegyházra ítélte. A kir. ítélőtábla M. Jánosné cselekményét helytelenül minősítette. E tévedés első oka abban van, hogy a kir. ítélőtáblai ítélet a reábírás fogalmát az ölési gondolat kinek agyában történt fogantatásával téveszti össze. E tévedésnek következménye, hogy fősúlyt helyez az ölési eszme adójára, s tényként meg is állapítja, hogy az eszme, a gondolat s az utolsó terv mind K. Andrástól ered. ami pedig nem is külvilági történés, külső esemény, tehát nem is lehet elsődleges tény, hanem csak tényekből vont, lélektani követkéz-