Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 13. kötet (Budapest, 1921)

34 Bűntetőjogi Döntvénytár. delete szerint népfelkelői tényleges szolgálatra a közigazgatási hatóság állal kijelölhető és behívható volt. A panaszoknak a Bp. 385. §-ának 4. a) pontja alá tartozó része pedig alaptalan. Az imént hivatkozott 24,000. eln. 1917. sz. rendeletnek 44. pontja ugyanis megadta a jogot és a módot az egyes behivot­taknak arra, hogy a behívásnál nem ismert mentességi okokat a kijelölést és behívást eszközlő közigazgatási halóság előtt, a behívás ulán is támaszthassák, a kijelölést és behívást eszközlő közigazgatási hatóságoknak pedig arra, hogy a kijelöléskor még nem ismert, méltánylást érdemlő körülmények figye'embevélelé­vel az egyes behívásokat még a bevonulás előtt hatálytalanít­hassák. A vádlott tehát akkor, mikor a férje iratait magához véve, H. A. városi aljegyzőnél, mint a katonai ügyosztály akkori ve­zetőjénél megjelent s abban a hiszemben, hogy a férje helyte­lenül lett behíva, arra kérte őt, hogy az iratokat vizsgálja át, s férjét meutse fel, nem törvényellenes hivatali kötelességnek a tel­jesítéséért ígért H. A.-nak pénzt és pedig annál kevésbbé, mert H. A. vallomásából megállapíthatóan H. I.-nak, mint önálló ipa­rosnak kijelölése és behívása mellőzhető volt volna. Következés­képpen nem okszerű az a következtetés, hogy a vádlott az aján­dékot avégelt ígérte, hogy H. A. a hivatali kötelességét megszegje. Ezen ismérv nélkül a Blk. 470. §-ának első bekezdésébe ütköző megvesztegés vétségéről nem lehelvén szó, igaza van a védelemnek abban, hogy a vádlott cselekménye a Blk. 470. §-ának első bekezdésébe ütköző bűncselekmény tényálladékát nem meríti ki. A vádlottat azonban, törvény szerint, nem is a Blk. 470. §-ának elsó bekezdésébe, hanem az 4945 : XIX. tc. 4 0. §-ának második bekezdésébe ütköző vétség miatt kellett volna felelős­ségre vonni, mert a vádlott H. A.-nak, mint közhivatalnoknak a fegyveres erő céljára az 4942 : XXX. tc. 7. §-a alapján járó szol­gáltatás kivetése körül, tehát az 494 5 : XIX. tc. 7. §-a alá eső s hivatalánál fogva teljesítendő cselekményéért igért ajándékot, az 4945 : XIX. tc. 10. §-ának második bekezdésébe ütköző vét­ségnek pedig a kötelességszegésre irányuló célzat nem tényálla­déki eleme. Perorvoslat hiányában a Kúria a minősítést, a vádlott ter­hére a Bp. 387. §-ának első bekezdése folytán nem vizsgái­halta ugyan felül, de azért a vádlottat fel még sem menthelte, mert ilyen határozatot a Bp. 326. §-ának 4. pontja alapján csak akkor hozhat, ha a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncse­lekmény. Ez, az eset azonban a fentebbiek szerinl nem forog fenn.

Next

/
Thumbnails
Contents