Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 13. kötet (Budapest, 1921)
Büntetőjogi Döntvénytár ható erővel a kinevezési érvényesnek tehette \olna az 1920: XI. tc. 3. §-ában előírt eljárás, amely az 1920:1. le-ben kifejezett alapelv figyelembe vétele mellett ezt a kinevezést megerősíthette volna, ámde az iratok között levő, 1920 június 29-én 5257,1920. M. E. szám alatt kelt miniszterelnöki átirat szerint ez a megerősítés nemcsak nem következett be, hanem ellenkezőleg megtörtént az, hogy a törvényben megjelölt határidőn belül a főméllóságú kormányzó úr a vádlott elnöki kinevezését az 1920: XI. tc. 3. §-a alapján érvénytelennek nyilvánította. A jogfolytonosság helyreállításával, működésbe hozott alkotmányos állami akaratnak ezzel a törvényes döntésével pedig megszűnt a lehetősége is annak, hogy a vádlott elnöksége, mint közjogilag releváns tény vitatható lenne. Ez a tényleges állapot nem nyerte meg az alkotmányosság lelkét, a közjogi életerőt, következéskép vádlottnak a legfőbb állami számvevőszék elnökévé történt kinevezése, mint eredetileg érvénytelen, gyökerében megsemmisült. L'gy veendő tehát, mint ami alkotmányjogilag nemcsak nincs, hanem nem is volt, s így jogi hatásokat sem nem váltott s nem is válthatott ki semminemű irányban. Ebből pedig az következik, hogy vádlott a forradalmak idején a legfőbb számvevőszéket, mint annak törvényesen kinevezett alelnöke vezette azon hatalomnál fogva — és csak azon jogkörben — amtlvet a törvény az ily helyettesítőre reá ruház. A törvény pedig sehol sem ruházza a hivatalt vezető legfőbb számvevőszéki alelnökre azokat a kivételes közjogokat, amelyekkel az elnök fel van ruházva, vagy amelyek a törvényes elnök állásának közjogi tulajdonságai, járulékai. Felmerült a főtárgyaláson az a nézet is. mintha az elnök helyeit működő alelnök magával a helyettesítés tényével lépne abba a teljes jogkörbe, amely magát az elnököt megilleti. E nézet tarthatatlansága különös érvelést nem igényel, mert amily természete*, hogy az elnöknek a hivatalvezetésre vonatkozó jogai a legnagyobb részben megilletik a helyettesítőjét, aki lehet esetleg az alelnöknél alacsonyabb rangú köztisztviselő is. ép oly kétségtelen, hogy az elnöki álláshoz fűződő közjogok a törvény kifejezett rendelkezése nélkül nem hárulnak a helyettesítőre. Olyan iörvényes rendelkezés pedig nincs, bogy a legfőbb számvevőszéki alelnök, vagy más elnöki helyettes, cselekményei is a kivételes bíróság elé tartoznak, ha azokat, mint az elnök helyettese követte el. Azt az érvet is felhozza a kir. törvényszék határozatának indokolása, hogy a vádlott ügye azért is a parlamenti bíróság elé tartozik, mert az 1920:X. tc. 18. §-ának a hasonszerűség segélyével megállapított helyes értelme szerint a nem alkotmá-