Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

Büntetőjogi Döntvénytár. 29 körülmény, vájjon a megvallott bűncselekmény ül­dözésének előfeltételei fennforognak-e. Ehhez képest az sem büntethető, aki a valónak megvallása által önmagát oly bűncselekmény elkövetésével vádolná, amely miatt a bűnvádi eljárás megindítását az el­évülés kizárja. (Kúria 1918 január 9. B IV. 6063. sz.) A kir. Kúria: A semmisségi panasznak a Bp. 384. §-ának 9. pontjára alapított része elutasíttatik. Azonban mindkét alsó­bíróság ítélete a Bp. 385. §-ának 1. c) pontjában meghatározott semmisségi okból a Bpn. 33. §-ának 1. bekezdése értelmében megsemmisíttetik és a vádlott az ellene emelt vád alól a Bp. 326. §-ának 3. pontja alapján felmentetik. Indokok: A másodbíróság ítélete ellen a védő a vádlott csatlakozásával a Bp. 384. §-ának 9. és a 385. §-ának 1. a) pontja alapján a bizonyítási eljárás el nem rendelése és a vádlott bűnösségének megállapítása miatt jelentett be semmis­ségi panaszt. A Bp. 384. §-ának 9. pontjára fektetett panasz alaptalan. Ugyanis az írásszakértőknek a meghallgatását a kir. tábla a törvényből merített helyes indokok alapján tagadta meg; ez­által tehát a törvénynek a védelem szempontjából lényeges ren­delkezését vagy elvét meg nem sértette. Mindkét alsóbíróság ítéletét azonban a Bp. 326. §-ának 3. pontja alapján .a Bp. 385. §-ának 1. c) pontjában foglalt sem­misségi okból meg kellett semmisíteni és a Bpn. 33. §-ának 1. bekezdése értelmében ítéletet hozva, a vádlottat a vád alól lel kellett menteni, mert a másodbíróság által valónak elfogadott tények szerint a vádlott a hamis okirat készítésénél közreműkö­dött és tudva, hogy annak tartalma hamis, azt tanukép aláírta vagyis a Btk. 401. §-ába ütköző magánokirathamisítást követte el; amennyiben tehát tanukép való kihallgatásakor a valót adta volna elő, magát mint bűnrészest bűncselekmény elkövetésével vádolta volna meg; ily esetben pedig a hamis tanúvallomás a Btk. 224. §-ának 1. pontja szerint nem büntettetik. Nem változtat ezen az a körülmény, hogy a vád tárgyát képező cselekmény elkövetésekor a vádlóit a magánokirathamisí­tásért elévülés folytán üldözhető már nem volt, mert ez a kö­rülmény a Btk. 224. §-ának 1. pontjának kizárására törvényileg megállapítva nincsen, amiből következik, hogy a Btk. 224. §-ának i. pontjában meghatározott büntethetőséget kizáró ok egyedüli

Next

/
Thumbnails
Contents