Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

Büntetőjogi Döntvénytár. meg, a vádlott panaszának e részét a Bp. 434. §-ának 3. be­kezdése értelmében vissza kellett utasítani. A közvédő és a vádlott egyébként a semmisségi panaszt a Bp. 385. §-ának 4. a) pontjára alapítottan azért jelentette be, mert a vádlott a hivatali hatalommal való visszaélés vétsége miatt ellene folyt bűnper vádtanácsi tárgyalásáról a Gy-i Lapokban közzétett cikkében nem írt, hanem csak a vádtanácsnak az el­járást megszüntető határozatáról és ennek indokáról emlékezett meg, ami nem tilos, mert a határozat kihirdetése nyilvános. Ha pedig a vádlott e tekintetben a törvényt tévesen értelmezte, azért bűnösnek nem mondható ki. A panasz alaptalan. A vádtanács előtt leíolyó kifogásolási tárgyalás ugyanis a Bp. 261. §-ának 1. bekezdése szerint nem nyilvános. Ezt tehát hatósági engedély nélkül nyilvánosságra hozni, sajtó útján közzétenni tilos. A vádtanács tárgyalásának pedig a határozat meghozatala és kihirdetése azzal szervesen összefüggő, abból folyó, lényeges része, a nyilvánosság kizárásának tilalma tehát természetszerűleg arra is kiterjed. Amikor tehát a vádlott a valónak vett tényállás szerint a vádtanácsi határozat meghozataláról, ennek lényeges indokairól — az eset előzményeinek bőséges ismertetése mellett — a Gy-i Lapokban cikkett tett közzé, a Bp. Élt. 20. §-ában megállapított vétség minden jogi ismérvét kimerítette. A kir. tábla ennélfogva helyesen állapította meg a vádlott bűnösségét, amelyet a Btk. 81. §-a értelmében az sem szüntet meg, hogy a vádlott a hírközlést tiltó törvényt tévesen értel­mezte. A közvédő és a vádlott panaszát mindezeknél fogva Bpn. 36. §-ának 1. bekezdése értelmében el kellett utasítani. * * = Tiltott közlés törvényben zártnak nyilvánított tárgyalásról: BDtár VIII. 202., IX. 46. és IX. 101. V. ö. még BDtár X. 38., X. 69. és X. 197. 15. A Btk. 224-. §-ának 1. pontjában meghatározott büntethetőséget kizáró oknak egyedüli feltétele az, hogy a valónak megvallásával a tanú önmagát bűncselekménnyel vádolná; közömbös azonban az a

Next

/
Thumbnails
Contents