Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 10. kötet (Budapest, 1917)

Büntetőjogi Döntvénytár. hajló éjjelen a vasúti állomáson eszközölt utánmérésnél, a waggonokban elhelyezett vágómarhákat a kocsik öns 1 együtt mérték és az önsúlyból a kocsikon jelzett önsúlyt levonták; B. József sóbányahivatali ellenőr előterjesztése és az általa vezetett hivatalos mérlegkönyvek szerint azonban a vasúti kocsik valóságos súlya rendszerint eltér a reájuk jegyzett önsúlytól, amely különbözet néha 400 kg.-nál is többet tesz ki, léhát az utánmérlegelés módja meg nem bízható és ennélfogva annak adatai a súlyapadás tekintetében bizonyítékul el nem fogadhatók és mert ha az utánmérés által (eltüntetett súlyapadás fennforogna is, Sz. István szakértő és a mezőhegyesi állami ménesbirtok igazgatóságának ama véleményével szemben, mely szerint a természetes súlyapadás a jelen esetben 6%, illetve 5%-ot tehetett csak ki; az elsőbíróság az ellenőrző szakértők véleménye alapján valószínűsítettnek találja, hogy a természetes súlyapadás elérhette a 10%-ot is, vagyis hogy az a különbözet, amelyet az utánmérés az átvételkor történt leméréssel konstatált súlyhoz képest feltüntet, a természetes súlyapadásnak megtelelhet. Ebből azután az elsőbíróság azt a következtetést vonja le, hogyha a vágómarhák az átadás előtt sót kaptak is, a szakértők véleményére való figyelemmel a vádlottak terhére a szerződés meg nem felelő teljesítése meg nem állapítható. Az utánmérés adatait a kir. Kúria az elsőbíróság ítéletének indokaiból teljesen megbízhatóknak szintén nem fogadhalja el, de ennek folytán a súlyapadás kérdésében a szakértők véleménye a jelen esetben tárgytalan azért is, mert az első négy szállítást illetően utánmérés egyáltalában nem történt. Mindazonáltal az elsőbíróságnak a tényekből levont következtetései tévesek, mert az egyik bizonyítási eszköznek elégtelensége, a többi önállóan jelentkező terhelő adatoknak bizonyító erejét meg nem szünteti. A kir. Kúria ezeket a terhelő adatokat elsősorban általánosságban és összjelentőségükben vizsgálta és ezen az alapon arra a meggyőződésre jutott, hogy a vádlottak az általuk elvállalt szolgáltatás tisztességes teljesítése helyett a szerződéses megállapodást, a katonai kincstár megtévesztésével rendszeresen és fondorlatosan kijátszották, mert a szállítandó marhák megfelelő preparálásával, bizonyos mennyiségben hús helyeit folyadékot, a marhák állal mesterséges módon felszivatott vizet szállítottak. Abból a tényből ugyanis, hogy a vádlottak a szállítandó vágómarhákat az átadás előtt hosszabb időn át szomjaztatták, ily állapotban szomjúságuknak fokozása és ingerlése végett sóval és sós takarmánnyal etették és lemérésük előtt megitatták, köztapasztalat alapján és utalással arra, hogy a szomjaztatott mar-