Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 10. kötet (Budapest, 1917)

fíüntetőjogi Döntvénytár. 47 « felhatalmazás felügyelő halósága részéről megadatott, a magán­indítvány hiányából merített kifogás alaptalan. . . Ellenben hely adatolt a kir. főügyész részéről a Bp. 385. §. i. b) pontja alapján használt panasznak, mert mindkét alsó­bíróságnak a vádlott terhére megállapított cselekmények folyta­tólagossága tekintetében elfoglalt álláspontja téves. Minthogy ugyanis a vádlott rágalmazó állításai ugyanazon időszaki lapnak különböző időben (1914 szept. 20-án és október 4-én) megjelent két különböző számában tétettek közzé ; mint­hogy továbbá a bűncselekmény, melynek tényálladékát valamely sajtótermék tartalma alkotja, a sajtótermék közzétételével nyer létesülést: a bűncselekményt magában foglaló sajtóterméknek több ízben történt közzététele esetén, a közzététel mindegyike külön, önálló bűncselekményt hoz létre; minthogy pedig ezt az önállóságot sem a megtámadott személy azonossága, sem az a tény nem alkalmas megszüntetni, hogy az egyik sajtóközlemény a másik folytatásaként jelentkezik, vagyis, hogy a közlemények összefüggésben állanak egymással; s minthogy végre a vádlott­nak két külön alkalommal közzétett rágalmazó állításait egy foly­tatólagosan elkövetett egységes bűncselekménnyé egyesíteni nem lehetett: mindkét alsóbíróság ítéletének a bűncselekmény minő­sítéséről és ezzel kapcsolatban a büntetés kiszabásáról rendelkező részét megsemmisíteni s a vádlottat két rágalmazás vétségében bűnösnek nyilvánítani kellett. = Ad II. Kúria 3106/19(19. EH: Irodalmilag egységes műnek folytatólag öbb lapszámban való közlése útján elkövetett izgatás esetében anyagi halmaza­tot kell megállapítani {BHT 299.). — 7523/190(5. EH: Aki ugyanazt a rágal­mazó cikket több lapszámban közzéteszi, annyi vétségben válik bűnössé, ahány­szor a cikk megjelent (BDtár III. 7., BHT 308.). — 6754/1908.: Tilos tar­talmú kivándorlási hirdetésnek ugyanazon hírlap több számában történt közzé­tétele esetében nem folytatólagosság, hanem anyagi halmazat forog fenn {BDtár III. 35., BHT 221.). — 5851/1914.: A vádlott'ugyanazon időszaki lapnak három különböző számában megjelent más-más szövegű királysérlő közleménynek a szer­zője ; három vétség anyagi halmazata állapíttatott meg (5851/1914.). — V. ö. még az 1469/1915 és 1911/1915 sz. határozatokat is {BDtár IX. 166.). -L. Degré Lajos: Adalékok a folytatólagos bűncselekmények tanához (1912.) 246. I. 12. /. Az Í9U:XL. tc. 2. §. 2. bekezdése alá eső bűntettnek kísérletében bűnös az, aki a hatóságnak hivatalos eljárásban levő tagjára forgópisztolyból reálőtt, a lövés azonban nem talált. — //. Az 1914:

Next

/
Thumbnails
Contents