Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 9. kötet (Budapest, 1916)

Tartalommutaló. xxin Lap az, hogy a közhivatalnok a hivatalánál fogva teljesítendő cselek­ményért a jutalmat vagy ajándékot a hivatali cselekménynek teljesítése előtt, vagy annak folyama alatt követeli. — II. A közhivatal­noknak az a cselekménye, hogy hivatalánál fogva teljesítendő cse­lekményeért előbb nagyobb összegű jutalmat kért, amely kérése sikerre nem vezetett, utóbb pedig kisebb jutalmat követelt, mit meg is kapott, csupán egy bűncselekményt állapít meg. — III. Háború idején elkövetett megvesztegetés esetében súlyosító körülmény, hogy a vádlott közhivatalnok oly körülmények között vétett a közhatalom tisztaságának követelménye ellen, amikor a közhivatal­nokot fokozottabb.erkölcsi kötelességek terhelik 330 470. §. 222. 1. A Btk. 470. §-a alá eső bűncselekmény tényálladéka az ajándéknak vagy jutalomnak adásával, illetve igérésével létesül. A vesztegetés cél­jának elérése a cselekmény befejezéséhez nem szükséges. — II. A Btk. 470. §-a alá eső bűncselekményben mondatott bűnösnek az a vádlott, aki az ajándékot tartalmazó levelet a közhivatalnoknak annak tudatá­ban kézbesítette, hogy a levél megírója a közhivatalnokot hivatalos kötelességének megszegésére törekszik reá birni 315 223. III. Katonai orvos megvesztegetése (Btk. 470. §) esetében nagy nyomatékú súlyosító körülmény, hogy a cselekmény az országnak háború okozta súlyos helyzetében követtetett el, továbbá, hogy a cselekmény alkalmas arra, hogy az állam védelmére hivatott intéz­ményekbe vetett bizalmat megingassa és közvetve az ország védelmét is bénítsa 318 227. A Btk. 470. §-a alá eső bűncselekmény nem állapítható meg oly esetben, midőn az ajándéknak vagy jutalomnak adása, illetőleg igérése a hivatali cselekmény teljesítése után történt, mikor a köz­hivatalnok kötelességét már nem szeghette meg 324 228. A Btk. 470. §-a alá eső bűncselekmény nem csupán az ügynek el­döntésére hivatott, de az oly közhivatalnokkal szemben is elkövethető, aki az intézkedő közhivatalnok mellett az ügy elintézésénél előkészítő, véleményező vagy egyéb segédkező hatáskörben közreműködik 325 229. A Btk. 470. §-a alá eső bűncselekmény oly közhivatalnokkal szem­ben is elkövethető, aki a kérdéses ügyben döntésre ugyan nincs hivatva, de hivatali állásánál fogva a döntésre hivatott közhivatal­nokot befolyásolhatja .' 327 231. A Btk. 470. §-a alá eső bűncselekmény nem állapítható meg oly esetben midőn a közhivatalnok hatáskör hiányában nem is jöhet abba a helyzetbe, hogy a kötelességszegést elkövethesse 329 471. §. 168. III. A közhivatalnok, aki a hadimunkára való alkalmazás alól azzal a hamis bejelentéssel eszközölte ki valakinek a felmentését, hogy az illető besorozott katona, a Btk. 471. §-a alá eső bűncselekményt követi el .270 475. §. 99. I. A rendőri hatóság tagja, aki hivatali hatalmával visszaélve, valakit jogtalanul hatósága elé idéz, a Btk. 475. §-a alá eső vétséget követi el 158

Next

/
Thumbnails
Contents