Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 9. kötet (Budapest, 1916)

Bünielöjogt Döntvénytár. gólt, egyes adatok és lények e védekezési támogatni látszottak ; nem volt szabad tehát e lényeket az esküdtek döntése alól kivonni. V. Semmisségi panaszt jelenteltek be az első- és másodrendű vádlottak védői a Bpn. §-ának 4. pontja alapján azért, mert a főténykérdésben a bíróság nem részletezte az előzményeket, továbbá azt, hogy mindegyik vádlott hol és hány ütést mért az elhaltra, hová esett az az ütés; végül, hogy az elhalt közvetlen leveretése előtt ólmos bollal volt ellátva. A semmisségi ok nem lorog len. A vádlottak csak egy-egy ütést ismerlek be. Azonban tény, hogy a vádlottak voltak azok, akik az elhalton megállapított sok kisebb-nagyobb sérülést okozták, csakhogy nem volt megállapítható, hogy ezek egyikét-másikát melyikük ejtette. Ilyen körülmények között a bíróság — amely kötelezve van arra, hogy a fővagy kisegítő ténykérdésben az egész vád alapjául szolgáló tettet felölelje — nem volt abban a helyzetben, hogy a védők kérését teljesíthesse, mert ez zavarra, értelmetlenségre s esetleg a Bp. 384. §-ának \\. pontjában körülírt semmisségi okra adott volna alapot. A íőténykérdésbe a bíróság annyi, az eset lényegére tartozó, azt közelebbről körülíró tényelemet vett fel, hogy a megoldandó eset lényegére és részleteire az esküdtek nem lehettek kétségben, döntési szabadságuk biztosítva volt s a védelem érdeke semmi irányban sem szenvedett sérelmet. Az ólmosbot ténykörülményének a ténykérdésbe való lel nem vétele a Bpn. 11. §-a értelmében azért volt helyes, mert ily irányú ténybeli támogató adat a főtárgyaláson nem merült fel, de az elhalt leveretése különben is már akkor történt, amikor menekült, tehát a vádlottak nem jogos védelemben cselekedtek s így az állítólagos ólmosbot szerepe közönbös. VI. Semmisségi panaszt jelentelt be a kir. ügyész a Bpn. 29. §-ának 6. pontja alapján, mert az esküdtek határozata lényegében homályos és önmagának ellentmondó különösen az 1.,' 3 . továbbá a 8. és 9. sz. kérdésekre adott feleleiükben. A panasznak e része sem alapos. I gyanis az igennel megoldott 1. sz. kérdésben az esküdtek megállapítják azt, hogy az elsőrendű vádlott társával együtt a menekülő sértettet üldözőbe vette, karóval bántalmazta, rajta sérülést ejtett. A 3. sz. kérdésben az esküdtek folytatólag azt a tényt logadják el valónak, hogy az így ejtett sérülések következtében a sértett meghalt, de hogy a halálos sérülést a bántalmazó vádlottak melyike okozta, azt megállapítani nem lehet. Eddig az esküdtek gondolatmenete logikus; ellentmondás, homály döntésükben nincs.