Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 9. kötet (Budapest, 1916)

86 Büntetőjogi Döntvénytár. De nincs ilyen a 8. és 9. sz. mellékténykérdésekben sem és pedig sem úgy, ha azokat önmagukban, sem úgy, ha azokat az 1. és 3. sz. kérdésekhez való vonatkozásukban vizsgáljuk. Az 1. és 3. sz. ténykérdés ugyanis tartalmazza a vádbeli teltre vonatkozó főtényállást; viszont a 8. és 9. számú mellékténykérdésekben a jogos védelem szempontjából fel van ölelve és igennel megoldva az a mellékkörülmény, hogy az elhalt és a másodrendű vádlott a vádbeli cselekményt megelőzően civakodtak, dulakodtak s hogy elsőrendű vádlott választotta el őket; továbbá, hogy a vádbeli cselekmény elkövetésének közvetlen előzménye az volt, hogy az elhall az utcán vizelő másodrendű vádlottat botjával arcba ütötte, azután elszaladt. Önmagában ez a két igennel megoldott kérdés nem áll semmi ellentétben egymással; a tulajdonképeni vádbeli tényállást tartalmazó íőténykérdéseknek pedig ezek a mellékkérdések időbeli előzményei. Ezekben megtalálhatók az eset motívumai, amelyekből a védelem a jogos védelemre következtetett, de amely következtetést az esküdtek magukévá nem tettek, mert bár a 8. és 9. sz. kérdésekben a sérteti támadó fellépését bizonyító tényeket valóknak fogadták is el, mindazonáltal a következő 10. sz. ténykérdésben nem íogadták el valónak azt a tényt, hogy a vádlottak a menekülő sértettet üldözőbe véve, csak akkor ütötték volna meg, amikor az botját megint rájuk emelte. Ezek szerint az esküdtek határozata egészben véve szerves egység, amelyben nincs homály és nincs értelmetlenség . . . VII. Anyagi jogi okból jelentetett be a semmisségi panasz a kir. ügyész, továbbá a vádlottak csatlakozásával a védők részéről a Bp. 385. §-ának 1. b) pontja alapján a téves minősítés miatt. Az ítéleti minősítés azonban törvényszerű; mert amint már az előző pontban kitejletett, az esküdtek azt a tényállást fogadták el valónak (í. csoport i. és 3. sz., továbbá II. csoport 1. és 3. sz. ténykérdésben), hogy a vádlottak a menekülő sértettet üldözőbe vették, karókkal bántalmazták, rajta sérüléseket ejtettek, amelyeknek következtében a sértett meghalt, de hogy a halált okozott sérülést melyikük ejtette rajta, az megállapítható nem volt. E valónak elfogadott és ehelyütt is irányadó tényállás a Blk. 301. és 308. §-aiban meghatározott bűntett minden ismérvét kimeríti, ennélfogva az esküdtbíróság a valónak elfogadott tettnek ítéletében foglalt minősítésével az anyagi törvényt nem sértette meg. Nem minősíthette nevezetesen a bíróság a valónak elfogadott tettel a közvádló eredeti vádjának megfelelően a Blk. 306. §-a szerinti bűntettnek, mert oly lény nem fogadtatott el való-