Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 9. kötet (Budapest, 1916)

Büntetőjogi Döntvénytár. tezett hamis 3000 K-ás váltónak. Mindakét váltó M. Ferenc és neje 2800 K-nyi tartozásának fedezeti váltója volt, mert e tartozásról az adósok adóslevelet is adtak, amelynek alapján marasztalva is lettek. Már most a kél váltót, mint fedezeti váltótv nem volt volna szabiid értékesíteni, de vádlott ezt mindkét váltóval megcselekedte, a kapott ériéket azonban nem fordította a váltókötelezett M.-ék tartozásának kiegyenlítésére, hanem azzal, mint sajátjával másként rendelkezett, A két váltót később M.-ék ellen perelték, de a váltókat leszámítoló pénzintézet felperes az alperesek perdöntő esküje folytán pervesztesek lettek. A sikkasztás bűntettének vádja csak az utóbb kelt, valódinak ellogadott, meghosszabbítási 3000 K-ról szóló váltó értékének jogtalan eltulajdonítása miatt emeltetett. Ez a jogtalan eltulajdonítás pedig az ismertetett lényállás szerint kétségtelen, mert tény, hogy a vádiolt a kapott értéket nem fordította M.-ék tartozásának kifizetésére, hanem a kir. ítélőtáblai lénymegállapítás szerint azzal jogtalanul, mint sajátjával rendelkezett, s ennek következtében a sértettek tartozásukat maguk fizették ki. Minthogy pedig a sikkasztás elkövetési cselekménye, a jogtalan eltulajdonítás, a Btk. 333. §-ának 2. bekezdése értelmében nemcsak az idegen értéknek a vádlott saját céljaira való fordításával valósítható meg, hanem bármily más olyan cselekménynyel, amely az idegen értékkel, mint a vádlott sajátjával való rendelkezés fogalmát kimeríti, nyilvánvaló, hogy a védelem érvelése helytelen és az alsóbíróságok törvénysértés nélkül vonták le vádiolt cselekményéből azt a jogi következtetést, hogy a vádlott a 3000 K értéket elsikkasztotta. A fentebb említett korábbi keletű, a'apfedezeti váltó gyanánt szereplő 3000 K váltóra nézve említve volt már, hogy a leszámítoló intézet M. Ferenc és neje ellen ezt is perelte. A perbea az alperesek tagadták azt, hogy a váltón lévő nevük aláírása tőlük ered. Ebben a perben a vádlott tanúként ki lett hallgatva s azt vallotta, hogy a váltót M. Ferenc (neje írástudatlan) az ő jelenlétében sajátkezűleg írta alá. Erre a vallomásra esküt tett. Ezzel szemben az alsóbírósági ténymegállapítás szerint kétségtelen, hogy ez a váltó hamis, amiből természetesen a vádlott vallomásának objektív valótlansága következik. Ezenfelül megállapított lény, hogy vádlott esküvel megerősített vallomásával szemben a főtárgyaláson maga is beismerte, hogy csakugyan valótlan az ő inkriminált vallomása, mert M. Ferenc a váltót már aláírva hozta hozzá. Ez a beismerés viszont a vádlott váltóperbeli vallomásának szubjektív valótlanságát tanúsítja. Ilyen körülmények között a vádlott tette hamis tanúzásra irányuló szándé-