Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 9. kötet (Budapest, 1916)

Büntetőjogi Döntvénytár. a kevés ellenállási) sértelt belenyugodott s elkergettetéséig vádlottnál maradt, aki ezek után is 360 K átadására vette reá a sértettel és azl nagyrészben saját céljaira elköltölte. Azt a tényt is megállapítják az alsóbíróságok, hogy a sértett az elszenvedettek hatása alatt eszelőssé lett s ;i főtárgyaláson már ki sem hallgathatták. E tényállásból minden kételyt kizáróan levonható az a következtetés, hogy az ilyen jövedelmező viszonyok kötésében és lebonyolításában nagygyakorlatú és az alsóbíróságok ténymegállapítása szerinl cinikus vádlott összekerülvén a szellemileg inlerioris. gyenge ellenállású, ingadozó akaratú sértettel, könnyű munkával hitette el vele, hogy nejévé teszi, s ezen ürügyön rövid időn belül minden megtakarított pénzét kicsalta tőle. A fondorlatos megtévesztés jogi ismérvét tehát a vádlott tevékenysége teljesen kimeríti. A sértett kára a tényállás szerint a vádlottnak tervszerű kiszipolyozó eljárása következtében állott elő. Ennek pedig célja csak az volt. hogy vádlott magát eltartássá magának pénzbeli ajándékot adasson, s magának sértett pénzén további megélhetést biztosító üzletet szerezzen, eszerint pedig nem lehet vitás, hogy a vádlott abból a célból cselekedett, hogy magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, ami sikerült is, s ezzel a sértettnek 80Ó K kárt okozott. Tehát a vádlott cselekményében a csalás bűnteltének minden alkateleme meg van valósítva. II. (Kúria 1914 november 5. 6862. sz.) A kir. Kúria: A semmisségi panaszt elutasítja. indokok: A vádlott a kir. tábla ítélete ellen a Bp, 385. §-ának 1. a) pontja alapján semmisségi panasszal élt azért, mert cselekményében nincs fondorlat. A panasz alaptalan. Az alsófokú bíróságok ugyanis azt a tényállást fogadták el valónak, hogy a vádlott a sértettnek házasságot igérve, azt rávette, hogy vele közös háztartásra lépjen; majd mikor a katonasághoz kellett bevonulnia, a sértettet pénzért zaklató leveleiben és levelező-lapjain ezt állandóan «kis feleségének)), önmagát pedig a sértett «urának)), ((vőlegényének)) nevezte; mindez azonban csak addig tartolt, amíg a sértettnek 800 K megtakarított pénze és cselédbéréből külön 135 K el nem fogyott; ezen