Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 9. kötet (Budapest, 1916)
Büntetőjogi Döntvénytár. i3 gyermek részére tartásdíj megítélését is kérte. Ezt a keresetet a vádlott 1911. évi január hó 25. napján vette kézhez, február hó 2-án pedig a tulajdonát képező ingatlanokat 800 K-ért Sz. Viktornak eladta; a jelzett összeget saját céljaira fordította, úgy, hogy a sértett részéről a megítélt tartásdíjnak már lejárt részlete és a költségek erejéig a vádlott ellen vezetett végrehajtás sikertelen maradt. A bíróság a vádlott és a sértett között kötőit házasságot a férj vétkességéből bontotta tel; a vádlott a különélés tartama alatt a házasságból származott fiúgyermekkel semmit sem törődött; tartásdíjat érte soha sem fizetett. Ezen tényekből a kir. tábla jogi tévedés nélkül vont következtetést arra, hogy a sértett a vádlott hitelezőjének tekintendő és hogy a vádiolt a sertelt követelésének kijátszása céljából a bekövetkező hatósági végrehajtás előtt idegenítette el vagyonát. Jogszabály ugyanis az, hogy a törvényes házasságból származó gyermekek tartásának és neveltetésének költségei, a gyermekek kiskorúságának tartama alatt, amennyiben a gyermekeknek külön vagyonuk nincsen, elsősorban az apát terhelik. Kétségtelenül kitűnik ez az 1877 : XX. tc. 11. §-ának és az 1894 : XXXI. le. 95. §-ának rendelkezéséből. A vádlottnak tehát a házasságból származott gyermek tartásdíjának megítélésére is irányuló kei eset tartalmából tudnia kellelt a vagyonjogi marasztalás bekövetkezését és így az a cselekménye, hogy magát a bekövetkező hatósági végrehajtás előtt vagyontalanná telte, kimeríti a Btk. 386. §-ába ütköző bűntett tényálladékát. ¥ * = L. a. 30. sz. határozathoz irt II. jegyzetet. 32. A Btk. 386. §-a alá eső bűncselekmény megállapítását sem zárja ki az a körülmény, hogy a vagyont elidegenítő ügylet megtámadható. (Kúria 1914 december 16. 7652. sz.) A kir. Kúria: A kir. főügyész semmisségi panasza folytán a kir. tábla ítéletét a Bp. 385. §. 1. a) pontjában meghatározott semmisségi okból megsemmisíti és M. M. vádlottat bűnösnek mondja ki a Btk. 386. §-ába ütköző és a 380. §. szerint bűn-