Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 8. kötet (Budapest, 1915)

430 Büntetőjogi Döntvénytár. és ennek közlése iránti eljárásban megnyilvánuló közhatósági tevékenységgel jogi kapcsolatban nincsen és ezért annak államjogi jellegében nem osztozik. Az országgyűlést feloszlató leirat, mint a királynak a törvényhozó hatalomból kifolyó felségjoga, oly tény, mely mint ilyen (vagyis mint a királynak ténye) a Felség felelőtlenségénél fogva indokolásra nem szorul és törvényszerűsége felőli meggyőzésre nem alkalmas; csakis arról lehet tehát szó, hogy a kormányelnök a kormánynak, mint a kir. leiratért is alkotmányos felelősséggel tartozó szervnek az álláspontját indokolja és ezt tegye a ház előtt ellogadhatóvá. Minthogy pedig az utóbbi célzat épen nem valamely fensőbségi akaratnak megvalósítására tör és így nem képezi ilyennek megnyilvánulását sem, hanem epen ellenkezőleg csak arra irányul, hogy az illető kormánynak az országgyűlés által való netáni politikai felelősségrevonását már eleve elhárítsa s biztosítsa a kormány részére az országgyűlésnek azt a bizalmát, illetve a kormány és az országgyűlés közt azt az összhangot, amely a parlamentáris kormányforma mellett a kormánynak nyilvánvaló érdeke és minthogy ezek szerint gr. K. H. K. miniszterelnöknek az az eljárása, amely közben őt a bántalmazás érte, az adott esetben ((hatósági)) hivatalos eljárásnak nem minősíthető s még kevésbbé minősíthető ilyenként gróf S. B.-nak az az eljárása, hogy a kormányelnök védelmezésére elősietett: mindezeknél fogva a kir. törvényszék úgy látja, hogy a hatóság elleni erőszak bűncselekményének tárgyi feltételei hiányozván, a vádlottaknak a vád tárgyává tett cselekményei a szóbanforgó bűntett tényálladéki elemeit megvalósítani nem alkalmasak s ezért a bíróság — mellőzésével az idevágó további ténybeli megállapításoknak — a vádlottakat a két-, illetve egyrendbeli hatóság elleni erőszak bűntettének vádja alól a BP. 326. §-ának i. pontja alapján felmentendőnek találta. III. Ami már most a vádlottak ellen a gróf K. H. K. sérelmére elkövetett súlyos testi sértés vétsége címén emelt vádat illeti; a bíróság csupán Z. Jánossal, H. Ottóval és B. Lajossal szemben talált a felvett bizonyítási anyagban olyan meggyőző adatokat, amelyekre marasztaló ítéletét alapíthatta. Azt, hogy a mondott időben és alkalommal mind a hárman dobáltak, ők maguk is beismerték. Közülök azonban teljes ténybeli beismerésben csupán Z. János vádlott van. Azonban úgy H. Ottó, mint pedig B. Lajos tagadják azt, mintha gróf K. H. K. testi megsérelmeztetése az ő tevékenységüknek lenne vagy lehetne az eredménye. Z. János ténybeli beismerését abban az irányban, hogy be-