Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 8. kötet (Budapest, 1915)

74 Büntetőjogi Döntvénytár. szándékáról és ennek dacára az emberi élet kioltására alkalmas szublimát-mérget a sértettnek átnyújtotta, hogy az a tervbevett öngyilkosságot elkövethesse. Ez a cselekedet pedig kimeríti a Btk. 283. $-a alá eső bűncselekmény lényálladékát. (><>. Állami elemi iskola tanítója a rábízott tanítás terén az állam közigazgatási tennivalóját végzi s őt az 1907 : XXVII. tc. 1. §-a értelmében állami tisztviselőnek is kell tekinteni. Aki őt tanítás közben, hivatali kötelességének teljesítésében erőszakkal vagy veszélyes fenyegetéssel akadályozza, a Btk. 165. §-a alá bűncselekményt követi el. (Kúria 1914 január 13. 286. sz.) A kii*. Kúria: A semmisségi panaszt elutasítja. Indokok: A védő álláspontja az, hogy vádlott cselekménje nem büntethető, mert azt jogos felháborodásában követte el, de különben is vádlott fenyegetésében a Btk. 167. §-ában meghatározott veszélyes fenyegetés ismérvei nem lévén feltalálhatók, a minősítés téves; továbbá, hogy a sértett tanítónő nem lévén halósági közeg, a cselekmény rágalmazás és nem hatóság elleni erőszak. Az érvelések alaptalanok. Az állami elemi iskolai tanítónő ugyanis a rábízott tanítás terén az állam közigazgatási teendőit végzi s ezen minőségében (1907 : XXVII. tc. 1. §-a) állami lisztviselőnek tekintendő; kétségtelen tehát, hogy tanítás közben, hivatali kötelességének teljesítésében erőszakkal, veszélyes íenyegetéssel való akadályozása a Btk. 165. §-beli bűncselekményt valósítja meg. Minthogy pedig a tanterembe belépő vádlott a tanítással foglalkozó sértett arca és füle körül hadonászott és eközben használta azt a fenyegetést, hogy ((úgy vágja póton a sértettet és dobja ki az ablakon, hogy szörnyet hab), a vádlottnak amiatt keletkezelt ingerültségét, hogy kis leánya az iskolából vérző orral ment haza, és azt panaszolta, hogy őt a tanítónő bántalmazta, egybevetve a vádlott által használt és taglejtésekkel kíséri fenyegetéssel : a kir. Kúria is úgy találja, hogy a vádlottfenyegetése alapos félelmet gerjeszthetett sértettben a veszély közvetetlen bekövetkezése iránt. Nem tévedtek tehát az alsóbíróságok, midőn a vádlott