Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)
Büntetőjogi Döntvénytár. javára nem terjesztetett ki, ez a perorvoslat pedig vádlott (elmentéséi nem érinti. (BP. 494. §. második bekezdése.) A vádlottat felmentő másodfokú Ítélet ezek szerint őt illetően 1911. évi márczius hó 2J2-én jogerőre emelkedvén, az vádlottnak és védőjének ugyanazon a napon hirdettetett ki; vádlott pedig kártalanítás iránti kérvényét csak 1911. évi október hó 31-én, vagyis a jogerős felmentő Ítélet kihirdetésének napjától számított hat hónapon tul adta be; kártalanítás iránti igénye tehát a BP. 581. S-a értelmében megszűnt. De ettől is eltekintve, minthogy folyamodó maga is beismerte, hogy az alapperben tudva elhallgatta azokat a körülményeket és bizonyítékokat, amelyekre a bíróság az ujrafelvett eljárásban ítéletét alapította s igy kétségtelen, hogy a kártalanítási igény érvényesítését kizáró, a BP. 579. §-ának 2. pontjában meghatározott ok íorog fenn : folyamodót kártalanítás iránti kérelmével elutasítani kellett. 50. Az alsóbiróság által valókul elfogadott tényekből a Curia állapítja meg, hogy a fiatalkorú vádlottnak a cselekmény elkövetésekor a büntethetőséghez szükséges értelmi és erkölcsi fejlettsége megvolt-e. (Ouria 1912 deczember 10. 8397/912. sz. a. I. Bt.) A kir. Ouria: A vádlottat a vád alól felmenti. indokok: A védő semmiségi panaszt jelentett be, mert vádlottnak a cselekmény elkövetésekor a büntethetőséghez szükséges értelmi és erkölcsi fejlettsége nem volt meg. Vádlott, ki abban az időben 14-ik évét csak két hóval haladta tul, ostornyélvágás közben összeveszett a hasonló korú sértettel; verekedés közben a sérteti a vádlottat kezén és mellén késsel megszúrta és futásnak eredt, vádlott felindulásában egy ostornyélnek vágott és kettétört füzfagalyat dobott sértett után, a galy sértettet fején találta, koponyacsoniját behorpasztolta, ebből agyhártyagyulladás keletkezelt, minek folytán sértett meghalt. Vádlottnak a büntethetőséghez szükséges értelmi és erkölcsi fejlettségét a kir. törvényszék vádlottnak a hozzá intézett kérdésekre adott általános feleleteiből, a kir. tábla pedig ezen felül még abból állapitolta meg, hogy vádlott a galylyal akkor dobta meg a sértettel, midőn ez már futásnak eredt, ami mint megtorlásra irányuló szándékkal czéltudatosan elkövetett cselekedet, 6*