Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)

56 Büntetőjogi Döntvénytár. a törvénynek a védelem szempontjából lényeges rendelkezését vagy elvét meg nem sértette. De a törvényből merített ok alapján tagadta meg az esküdt­bíróság a jogos védelemre vonatkozó kérdés feltételét is, mert az esküdtszéki tárgyaláson nem merült fel tárgyi adat arra, hogy vádlott a tett elkövetése előtt fenyegető, jogtalan és közvetlen megtámadásnak lett volna kitéve, ilyennek elhárítására tehát szük­ség nem volt, s miután ily körülményeket a védő sem jelölt meg, figyelemmel a BP. 337. §-ának 1. bekezdésére s a 324. §-ának 4. bekezdésére, hiányzott a kérdés fellételének jogi alapja. 37. Minthogy a Btk. 307. §-ának második bekezdésé­ben feltételezett súlyos bántalmazást megfelelő kö­rülmények között szóbeli sértések is megállapíthat­ják; továbbá minthogy a főtárgyaláson merült fel adat arra nézve, hogy a vádbeli cselekményt meg­előzően vádlottat a férje szóval bántalmazta, abban a kérdésben pedig, vájjon ezen adatokra tekintettel vádlott javára a Btk. 301. §-ának második bekezdé­sében meghatározott körülmények fen forognak-e, a BP. 359. §-a szerint az esküdtek vannak hivatva határozni: az esküdtbíróság azzal, hogy a védő ál­tal a Btk. 307. §-ának második bekezdésére vonat­kozóan indítványozott külön kérdés feltételét a BP. 359. §-ának parancsoló rendelkezése ellenére meg­tagadta, a BP. A27. §-a 4. pontjában meghatározott és kétségtelenül a vádlott érdekeinek sérelmével járt semmiségi okot követett el. (Ouria 1912 deczember 18. 8663/1912. sz. a.) A kir. Ouria: A védő semmiségi panasza folytán az esküdt­bíróság ítélete a főtárgyalási eljárással együtt a BP. 427. §-a 4. pontjában meghatározott alaki semmiségi okból a BP. 437. §-ának második bekezdése értelmében megsemmisíttetik és a törvényszék mint esküdtbíróság uj esküdtszéki főtárgyalás tartá­sára és ítélet hozatalára utasittatik.

Next

/
Thumbnails
Contents