Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 5. kötet (Budapest, 1912)

60 Büntetőjogi Döntvénytár. (Ouria 1910 október 19. 6512/910. sz. a.) A kir. Ouria: A semmiségi panaszok elutasittatnak. Indokok: A tábla Ítélete ellen V. J. vádlott és a védője a BP. 385. §-ának 1. aj és b) pontja alapján jelentettek be semmiségi panaszt, azért, mert V. J. vádlott cselekménye nem állapítja meg a hatóság elleni erőszak bűntettét, s mert a nevezeit vádlott a sértett hitoktatót meg nem lökte, csak szóval sérielte meg V. J. vádlott érdekében a védő írásbeli indokolást is adott be s abban, valamint a mai tárgyaláson előterjesztett védelmében a tábla által valóknak elfogadott tényeket elsősorban a valóság szempontjából támadja meg, majd azt vitatja, hogy ha V. J. meglökte is a sér­tettet, ez nem bántalmazási szándékból történt; továbbá, hogy a cselekmény elkövelése idejében a sértett nem volt hivatalos el­járásban, vagy ha abban volt is, erről a vádlottnak nem volt tudomása. Annak előrebocsátása mellett, hogy a tábla által valóknak elfogadott tényeket a valóság szempontjából a Curia felül nem vizsgálhatja, mert a BP. 437. §-ának 1. bekezdése szerint köteles határozatát a tábla által valóknak elfogadott tényekre alapítani, a semmiségi panaszok, mint alaptalanok, a BP. 437. §-ának 4. be­kezdése értelmében azért utasíttattak el, mert azokból a tények­ből, hogy a sé/'tettet, midőn ez mint iskolai hitoktató a bezárt tanulókra felügyelt, vádlott a saját fiainak bezárása miatt az iskola helységében ismételten kérdőre vonta, majd midőn sértett a vád­lott nagy lármája elől menekülni akart, vádlott a sértettnek neki­ment, s odább lökte, nyilvánvaló nemcsak az, hogy vádlott a sértettet szándékosan bántalmazta, hanem az is, hogy vádlott tudta azt, hogy a sértett, mint hitoktató, ebbeli minőségében jár el; minthogy pedig az alsóbbfoku bíróságok az általuk kifejtettek­nél fogva helyesen állapították meg, hogy az állami elemi iskola hitoktatója ezen minőségében hatósági közegnek tekintendő, nem tévedtek sem annak a kérdésnek eldöntésében, hogy \ád alap­jául szolgáló tett bűncselekmény tényálladékát megállapítja-e, sem abban, hogy a cselekményt a Btk. 165. §-ába ütköző hatóság el­leni erőszaknak minősítették. ¥ * — Ad. II. L. a jelen folyam 21. sz. a. eselet.

Next

/
Thumbnails
Contents