Balogh Jenő (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 4. kötet (Budapest, 1911)

Büntetőjogi Döntvénytár. 1H T. 1. erre menekülni akart, de már nem volt ideje, mert az udvar kerítését és az ajtót a gyufagyári munkások, akik voltak vagy százan, százötvenen, akkor már elállották s ennek következteben T. I. és társai a tömeg elől F. I. lakásába menekültek, de csakhamar beszaladt F. né s azt mondta T. I.-nak, menjen a saját lakásába, mert a feleségét agyonverik. Ekkor T. I. sértett Z. I., Z. F., és B. zománczgyári munkásokkal átfutott a saját lakásába, ahol ekkor már több gyufagyári munkás volt s J. K. vádlott éppen egy fazékkal meg akarta ütni sértett feleségét, ez reá szólt J. K.-ra, mire W. W. őt hátulról átkapta, Z. I. erre arczul ütötte J. K.-t, sértett pedig a feleségét magával húzva átmenekült F. I. lakásába, de már ekkor sértett lakásának ajtaja-ablaka össze volt törve. A menekülők ezután F. I. lakásának ajtaját magukra zárták, mire a tömeg ostrom alá fogta a lakást, az ajtó üvegablakait, valamint az ablak üvegjeit bezúzta, az ablak fáját kiszedte, épületköveket, dorongokat, fejszéket dobált be a lakásba. A beszorított magyar munkások és T. I. az életveszélyes helyzetben megkísérelték a lakás hátulsó falát kibontani, hogy arra elmenekülhessenek, de ez a fal erőssége miatt nem sikerült, mig végre a megérkezett csendőrök a tömeget szétzavarták. Végül valónak fogadta el a kir. ítélőtábla azt a tényt is, hogy a T. I. és neje, valamint a jelenlevő magyar zománczgyári munkások ellen erőszakoskodó tömegben valamennyi vádlott jelen volt, sőt azok egyike és másika tevékenységet is kifejtett. Ezzel a tényállással szemben dr. Sz. F., mint E. Gy. védője a semmiségi panasz írásbeli indokolásában kifejtettek szerint a BP. 385. §-ának 1. a) pontja czimén használt panaszát egyrészt azért tartja alaposnak, mert E. Gy. vádlott a rombolásban részt nem vett s ekként annak a terhére a vádbeli cselekmény nem volt megállapítható. Másrészt pedig a védő abból a jogi felfogásból indulván ki, hogy a magánosok elleni erőszak bűntettének az erőszak által elkövethető valamennyi bűntettől való megkülönböztető tipikus kritériuma abban nyilvánul, hogy az erőszakoskodó csoportnak az erőszakoskodás czéljából kell összecsoportosulnia, arra az eredményre jut, hogy a jelen esetben mivel ez a tényálladéki elem nem forog fenn, a vád alapjául szolgáló tett nem állapítja meg bűncselekmény tényálladékát. Ezek az érvelések azonban a törvény helyes magyarázatának nem felelnek meg, és a Btk. 4 75. §-ában foglalt rendelkezésben nem találnak támogatásra. A Btk. 175. §-a ugyanis akként rendelkezik, ha valamely csoport azon czélból, hogy személyeken, vagy dolgokon erősza