Balogh Jenő (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 3. kötet (Budapest, 1910)

Büntetőjogi Döntvénytár. alapján azzal a kijelentéssel élt semmiségi panasszal, hogy ennek a BP. 385. §-ának 1. c) ponija alapján, a jogos védelem meg nem állapítása miatt használt része a súlyos testi sértés vétségére is vonatkozik. A semmiségi panasznak a BP. 385. §-ának 1. c) pontjára fektetett része alapos. A kir. tábla által valónak elfogadott lényállás szerint V. I. sértett a vádbeli eset alkalmával ifj. H. F. vádlottat a korcsmahelyiségben minden ok nélkül ugy ütötte arczon, hogy az orra vére is eleredt. H. F. vádlott erre kiment az udvarra, ahová V. I. —- bár a barátai őt visszatartani igyekeztek — szintén követte és H. F.-et a nyitott félszerben bikacsékkel ütlegelte, ami ellen H. F. a zsebkésével védekezett. Majd pedig midőn őket a jelenvolt társaik szétválasztották és H. F. futásnak eredt, V. I. ismét utána ment, s őt a kertajtónál utolérve, tovább ütlegelte, amiközbeu H. F. vádlott a zsebkésével feléje vágott s a hasát felhasította, minek következtében V. I. olyan súlyos testi sérülést szenvedett, hogy ennek folytán meghalt. Eme tényállásból nyilvánvaló, hogy V. 1. ifj. H. F. ellen három izben intézett jogtalan és közvetlen támadást, s őt veszélyes eszközzel, bikacsékkel ismételve bántalmazta. Már pedig az ilyen támadást, mely a megtámadottra nézve a bántalmazásra használt eszköz veszélyességénél fogva súlyosabb következményeket is vonhatott volna maga után, senki sem köteles elviselni, az elől menekülni sem tartozik s arra sem köteles várakozni, hogy őt a jogtalan támadás ellen mások védelmezzék meg, hanem azt joga van magától elhárítani s e czélból más alkalmas eszköz hiányában késsel is védekezni. Nyilvánvaló tehát, hogy H. F. vádlott a Btk. 79. §-ában meghatározott jogos védelem korlátai közt cselekedett, midőn késével az őt bikacsékkel ütlegelő V. I. felé vágott s ennek a hasát felhasította. Igaz ugyan, hogy a védekezésnek ez a módja ebben az esetben aránytalanul súlyos következménnyel járt, amennyiben V. I. halálát okozta. A kir. tábla azonban azt is való tényként fogadta el, hogy H. F. vádlott V. I.-n a halált okozó súlyos testi sértést éjjel, ki nem világított udvaron, védelem közben és czéljából alkalmazott késszurással ejtette, amiközben módja és ideje sem lehetett arra, hogy kiválassza azt a helyet, ahová a szúrást mérni fogja, hanem a támadásnak haladéktalan elhárítása czéljából a sértettnek azt a testrészét szúrta meg, amelyhez a késével hamarább vagy könnyebben hozzáférhetett. Szorongatott helyzetében tehát vádlott a bekövetkezett súlyos eredményt nem vette czélba,