Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 8. kötet (Budapest, 1938)
82 Hitel jog 1038. Ez a felfogás azonban nem állhat meg, mert habár a törvényt kétségen kívül az a célzat vezette, hogy véget vessen annak az előbbi jogállapotnak, amikor a biztosítási szerződés fenntartása egyedül a díjfizetésre kötelezett fél egyoldalú akaratától függött és arra az esetre, ha a kötelezett a díjfizetést elmulasztja, a biztosító javára állapította meg azt a jogot, hogy a szerződés teljesítése vagy az attól való elállás között válasszon, még sem akarta, hogy a szerződés a .biztosítónak ugyancsak egyoldalú elhatározása szerint bizonytalan ideig függőben maradjon. Ennek az akaratnak határozott kifejezést adott azzal, hogy a biztosító jogainak érvényesítését az 5. §-ban megállapított eljárás lefolytatásához fűzte és ezzel arra utalta, hogy a szerződés fenntartása vagy megszüntetése kérdésében szándékát nyilvánítsa ki. Ezek mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a szerződő félnek fontos érdeke, hogy ne legyen bizonytalanságban abban, hogy melyik az az időpont, melynek elteltéig a biztosító őt teljesítésre joghatályosan felhívhatja. Ugyancsak figyelembe kell venni, hogy rendkívüli gyakori esetben merül fel az a kérdés, hogy vájjon a szerződő felet a kellő időben való felhívás elmulasztása miatt terheli-e díjfizetési kötelezettség és a forgalom biztonsága megköveteli, hogy a mulasztás fennforgása előre könnyen megállapítható ismérvhez köttessék. Mindezekből pedig az következik, hogy a törvény helyesen felfogott értelme szerint a felhívó levél elküldését az ügyleti felek érdekének, a biztosítási ügylet természetének és a forgalom biztonságának megfelelő időbeli korláthoz kötöttnek kell tekinteni, ami kizárja a vitás kérdésnek oly értelmű eldöntését is, hogy e határidő megfelelő voltának esetről-esetre való elbírálása a bírói mérlegelés körébe utaltassák. Abban a kérdésben, hogy a felhívó levél elküldésére nyitva álló határidő kifejezett megjelölésének hiányában általában véve mily tartamú határidő felel meg a törvény feltehető célzatának, útmutatást ad az 1927 : X. tc. 5. §-ának az a szabálya, hogy ha a biztosító a szerződő felet fizetési kötelezettségére már a díj lejárata előtt figyelmezteti, harminc nap az az idő, melynél előbb a figyelmeztetés nem történhetik, továbbá, hogy ugyancsak 30 nap az a határidő is, mely mint legrövidebb utólagos teljesítési idő a szerződő felet megilleti. Ezek a rendelkezések ugyanis arra engednek követ-