Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 8. kötet (Budapest, 1938)
12 Hiteljog 1017. A váltótörvény nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy a váltó lejárata annak kelte után mennyi időre állapítható meg, nincs tehát akadálya annak sem, hogy a váltó a felek megállapodásához képest a váltó kiállítása napján vagy esetleg nyomban is esedékessé váljék. Azon az alapon tehát, hogy a váltó kiállításának s lejáratának napja egybeesik — a váltó kellékhiányosnak nem tekinthető s a fellebbezési bíróságnak ezzel ellenkező álláspontja téves. 2. Fizetés. 1017. szám. Értékállan- Nem ellenkezik a Vt. 37. §-ának értelmével, hogy az érdekelt dóság kikö- felek kizáróan egymásközti viszonyukra kötelező hatállyal a váltóban tésének ér- megjelölt külföldi pénznemnek országos pénznemre való átszámításánál vényessége az átszámítás kulcsát és így a lerovandó összeget, a váltón kívüli megkülföldi állapodásban meghatározzák, pénznemről Ez a szabály azonban akkor, ha a váltóban valósággal idegen kiállított pénznemben való teljesítést kötöttek ki, csak akkor alkalmazható, ha váltóval az adós az idegen pénznemek forgalmának korlátozására fennálló szemben szabályok folytán valóságos külföldi pénznemben nem fizethet és köte(Vt. 37. §-a). lezettségét csak országos pénznemben teljesítheti. E. H. 1937. évi január hó 20-án. P. VII. 5172/1936. szám. Elnök: Zsitvay Géza kir. kúriai tanácselnök. Előadó: Dávid István kir. kúriai bíró. Tényvázlat: A felperes 7015 valóságos északamerikai dollárról kiállított váltó alapján az alperes, mint a váltó elfogadója ellen keresetet indított s keresetében előbb azt kérte, hogy az alperes 7015 valóságos északamerikai dollár tőkének és járulékainak megfizetésére köteleztessék, utóbb ezt a kérelmét olykép módosította, hogy az alperes 7015 dollárnak a folyósítás idején fennállott árfolyam szerint számított pengő egyenértéke, vagyis 40.000 P tőke és járulékai megfizetésében marasztaltassék. A közvetlen jogviszony alapján ugyanis az alperes kifejezetten magára vállalta a tartozás értékállandóságáért, vagyis legalább 40.000 P-ért a felelősséget. Az alperes azt vitatta, hogy a Vt. 37. §-a kényszerítően határozza meg az átszámítási árfolyamot, de egyébként is a váltóban a „valóságban" való fizetés köttetett ki. A b—i kir. törvényszék az alperest 40.000 P tőkének és járulékainak a megfizetésére kötelezte.