Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

32 Magánjog 912. Az utolsó kiutasítást a felek között az alperes ruhájának és csizmájának a viselése miatt támadt veszekedés előzte meg, amelynek során az alperes a felperest megütötte. Az alperes állította ugyan, hogy a felperest csak az előzőleg ellene irányult támadás elhárításában sértette meg a szemén. Egyik esetben sem merült fel azonban a szüksége annak, hogy a felek bármelyikének az elhagyásban vagy különélésben való vétkessége vizsgálat tárgyává tétessék, mert a kiutasítás nem egyéb, mint felhívás az elhagyásra és mint az elhagyást maga után vonó kényszerítő tényező magában foglalja egyúttal a kiutasító félnek házastársával szemben az eltávozásra és különélésre irányuló akaratkijelentését is. Eszerint nem lehet szó szándékos és jogosulatlan elhagyásról akkor, ha az egyik házasfél a másiknak kiutasítása folytán kényszerült a közös lakás elhagyására, hanem amennyiben a kiutasításnak jogos oka volt, csak a kiutasítás alapjául szolgált ez az ok lehetne a bontás kérésének az alapja, de nem az elhagyás és különélés, mely a kiutasítás tényénél fogva sem szándékos, sem jogtalan nem lehet. A felperes ennélfogva az elhagyásra mint a H. T. 80. §-ában meghatározott bontó okot nyújtó jogosulatlan cselekményre nem hivatkozhatik. Helyes tehát a fellebbezési bíróságnak az a jogi döntése, amely szerint a felperesnek az alperes részéről történt elhagyását a H. T. 80. §-ának a., pontjában meghatározott bontó okul el nem fogadta. Ami pedig a felperesről való nem gondoskodást illeti, amennyiben ez az együttélés alatt történt, a felperesnek erre alapított kereseti joga a H. T. 83. §. értelmében időmúlás folytán elenyészett. A gondoskodásnak a különélés ideje alatt való elmulasztása pedig csak akkor lehet bontó ok, ha ez a mulasztás az alperesnek szándékos kötelességsértésére vezethető vissza. Már pedig annak folytán, hogy a felperes az alperest magától elküldötte és a meg nem támadott tényállás szerint az alpereshez nem közeledett, a felperes tartásának az elmulasztását szándékos kötelességsértő magatartásnak nem lehet minősíteni. Mindezekből következően sem az elhagyás ténye, sem pedig a tartás elmulasztása bontó okot nem nyújt.