Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

178 Magánjog 947. egy bizonyos kötelezettség teljesítésének biztosítására adatik s a kötelezettség teljesítése egységes egészet alkot, az óvadék rendszerint csak a kötelezettség teljes és hiánytalan teljesítése után követelhető vissza, hacsak a teljesítés keresztülvitelét nem maga a másik fél akadályozza meg. Egyedül az óvadék jogi természetéből kifolyólag tehát a felperes az óvadéknak az elvégzett munkára eső aránylagos részét még nem követelheti vissza. Kérdés tehát, hogy a visszakövetelési jog megillette-e a felperest szerződéses megállapodás alapján. Az 1926. évi március hó 12-én létrejött alapszerződés 5. §-ának rendelkezései nem nyújtanak erre kellő alapot. Az említett szakasz 5. bekezdése azt mondja, hogy .... „a fennmaradó 446.000.000 K = 35.680 P biztosítéki összeg pedig a vállalkozó kérelmére a jótállási idő lejártát követő végérvényes átvétel és esetleg talált hiányok pótlása után azonnal, de legkésőbb 15 nap alatt kiadandó." Ebből a rendelkezésből tehát nem lehet arra következtetni, hogy a felperest az óvadék aránylagos része már a munka részleges befejezése esetén is megillette volna. Az 1928. évi május hó 2-án felvett „A" jelű pótfelülvizsgálati jegyzőkönyv szerint a felülvizsgáló bizottság javasolta, hogy a vállalkozó biztosítékából csupán 446.000.000 K tartassék vissza az egész építkezésnél, tehát annak keretében a szivornyacsőtárnánál végzett munkájának biztosításaképen. Ugyanakkor a felperes kérte, hogy a szivonyacsőtárna jótállási határideje nem a pótfelülvizsgálat napjától, hanem 1928. évi január hó 1-től számíttassék. A felülvizsgáló bizottság ezt elfogadta, a kérelem teljesítését javasolta s javaslatához egyúttal hozzáfűzte, hogy „a jótállási biztosíték tehát a munkaértékhez arányosítva, két határidőben megosztva lesz a vállalkozónak kiadandó." A bizottságnak ebből a javaslatából csak az tűnik ki, hogy az óvadék megosztott kiadását véleményezte. Azonban nem volt vitás, hogy a bizottságnak csupán véleményező hatásköre volt, dönteni nem volt joga. Felperes ugyan azt vitatta, hogy döntésre nem is volt szükség, mert az óvadéknak arányos részletekben való kiadását már az