Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 7. kötet (Budapest, 1937)

110 Magánjog 937. A szerzői jog tárgya csak valamely mű lehet, s nem a mű előadása is. Az előadó művész tevékenységével nem alkot zene­művet, zenés színművet vagy színművet. Minthogy az 51. §, rendelkezése kifejezetten csak az olyan alkalmazások szerzőinek biztosítja a nyilvános előadás jogát, amelyeket színműveknek, zenés színműveknek vagy zeneműveknek lehet tekinteni, — következik az, hogy az előadó művésznek a Szjt. 52. §-ában meghatározott mechanikai előadások tekintetében a nyilvános előadás jogát biz­tosítani nem kívánta. E §. miniszteri indokolásából is kitűnik, hogy csak színmüvek, zenés színművek és zeneművek szerzőit illeti meg a mechanikai készülékekkel (pl. hanglemezzel) való nyil­vános előadás joga. A fentebbi álláspontot megerősíti a Szjt. 53. §, rendelkezése is, amely csak a Szjt. 49. és 51. §-ában meghatározott három műfaj társszerzőjéről rendelkezik, előadásáról azonban nem tesz említést. A Szjt. 54. §-a ugyancsak hivatkozik a 8. §-ra, amikor kimondja, hogy a Szjt. 2 — 9. §-ainak, tehát a 8. §-nak a rendel­kezését is, a 49 — 51. §-okban említett művek nyilvános előadá­sára megfelelően alkalmazni kell. Ebből a rendelkezésből azonban még nem következik a törvényhozónak az a szándéka, hogy a 49 — 53. §§. intézkedéseit oly művekre is alkalmazni kívánta volna, amelyek nem tartoznak a harmadik fejezet címében megjelölt három műfaj valamelyikéhez, még kevésbbé kívánta alkalmazni az előadó művész tevékenységére, aki előadásával az 51. §-ban meg­határozott művek egyikét sem hozta létre. A Szjt. 55 — 59. §-ok rendelkezései nem terjesztik ki a 49 — 53. §-ok rendelkezéseit a harmadik fejezet által vétett kivételes három műfajon kívül más műfajra, sem a bejátszó előadó művészekre. A berni és római nemzetközi egyezményekben a bejátszó előadó művészekre utalás nincs. Az egyezmények második cikkei (2.) pontjaikban akként rendelkeznek, hogy fordítások, alkalmazások (adaptálások), zenei átdolgozások (arrangement) és valamely irodalmi vagy művészeti műnek egyéb átalakításai, valamint különböző műnek gyűjteményei az eredeti müvekkel egyenlő védelemben részesülnek. A mechanikai előadás céljára szolgáló művészi tevé­kenységgel járó alkalmazásokról említést nem tesznek. A 13. cikk (1.) pontjában is kizárólagosan csak a zeneművek szerzőinek biz-

Next

/
Thumbnails
Contents