Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 6. kötet (Budapest, 1930)

sz. Vétel 73 kárbavesztek, akkor az alperes ezt a tényleges kárt a felperesnek megtéríteni tartozik. Ugyanez áll arra az összegre is, amelyet a felperes a szerző­déses árumennyiség céljaira előre megrendelt dobozok szállításának elmaradása folytán, kártalanításként kénytelen volt a dobozgyáros­nak fizetni. Minthogy azonban a fellebbezési bíróság sem az alperes által az elállás jogosságának alapjául felhozott tényállítások valósága, sem az A) alatti számla 2—4. tételei alatt felsorolt tényleges károk felmerülte és összege tekintetében a tényállást meg nem állapította, ebben a részében tehát az ügy az érdemleges felülvizsgálatra nem alkalmas: a fellebbezési bíróság ítéletének ezt a részét a Pp. 543, §-a alapján fel kellett oldani. 851. szám. Az áru átvételét megtagadó vevő kérelme nélkül az eladó által egy- Eladó által oldalúan megállapított utólagos teljesítési határidő a vevővel szemben egyoldalúan nem joghatályos, miből következik, hogy az ilyen utólagos teljesítési "otfutólagos határidő leteltével, tehát elkésetten teljesített, árverési eladás a vevő teljesítési rovására történtnek nem tekinthető. határidő le­E. H. 1928. évi március hó 20-án P. IV. 6186/1927. szám. Elnök: Róth jesfteftárve­Ferenc kir. kúriai tanácselnök. Előadó: Szentirmay Ödön kir. kúriai bíró. rési eladás. Tényvázlat; Az I. rendű alperes budapesti bej. cég az 1924. évi június hó 6-án és június hó 14-én kelt leveleivel azt az ajánlatot tette a Bécsben lakó kereskedőnek, a felperesnek, hogy hajlandó meg­venni a felperes tulajdonát tevő 923 darab részvényt darabonként 7 effektív dollár vételárért. A felperes az 1924. évi június hó 14. nap­ján kelt táviratával közölte az I. r. alperessel, hogy az ajánlatát el­fogadja és a vételi ügyletet megkötöttnek tekinti. Az I. r. alperes azonban az 1924. évi június hó 17. napján kelt táviratában arról értesítette a felperest, hogy a részvényeket átvenni nem hajlandó. A felperes erre az 1924. évi július hó 1. napjáig terjedő utólagos teljesítési határidőt engedélyezett az átvételre és minthogy az I. r. alperes e határidő alatt sem vette át a részvényeket, a felperes azokat a bécsi tőzsdén az 1924. évi július hó 3. napján exekutíve eladatta. A felperes keresetében I. rendű alperes cég és ennek tagjai ellen a részvények szerződéses és az exekutív eladásnál befolyt vétel-

Next

/
Thumbnails
Contents