Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 3. kötet (Budapest, 1925)

sz, Zálogjog 77 hogy ha a szerződés olyan pénznemről szól, mely a teljesítés helyén forgalomban nincsen és a fizetés bizonyos pénznemben köttetett ki, akkor a fizetést ebben a kikötött pénznemben keli teljesíteni. Ugyanily értelemben rendelkezik az 1876 : XXXVII. t.-c. (Vt.) 37. §-a is. Általánosságban, vagyis minden jogalapból származó kötelezettségre kiterjedően rendelkezik az 1899: XXXVI. t.-c., amely a koronaértékben való közkötelező számítás behozataláról, az általános érmeforgalom rendezésének és a koronaértéknek a jogviszonyokra való alkalmazásáról szól. E törvény 17. §-ának a külföldi valutára vonatkozó rendelkezése az, hogy az 1900. évi január hó 1. napja előtt keletkezett jogalapból származó olyan fizetési kötelezettségeket, melyek valamely külföldi értékben és pedig valósággal (effektive) teljesítendők, az 1899 : XXXVI. t.-c. nem érinti, a 18. §. szerint pedig az 1900, évi január hó 1. napja után keletkezett jogalapból származó ily kötelezettségek valósággal (effektive) ebben a meghatározott külföldi értékben teljesítendők. E rendelkezésekkel szemben a szolnoki kir. törvényszék fent idézett Pkf. 2304/1920. számú végzésében e törvény 6. §-ára hivatkozik egyfelől azért, mert ez a 6. §. — amint miniszteri indokolásból is kitűnik — egyedül a közigazgatás körére vonatkozik, ellenben a bíróság vagy a kir. közjegyző előtt felvett, nemkülönben egyéb magánjogi tartalmú oly közokiratok tekintetében, amelyek pénzösszegről állíttatnak ki, úgyszintén pénzösszegre elmarasztaló bírói, határozatok tekintetében e törvénynek nem 6., hanem 7. §-a rendelkezik, másfelől azért, mert úgy a 6. §. 1. bekezdésének általános rendelkezései, amelyek a pénzösszegeknek koronaértékben való kifejezését kötelezővé teszik, e §-oknak a külföldi valuta tekintetében kivételt megállapító 2. bekezdésénél fogva nem vonatkozik a törvény 17. és 18. §-a értelmében valósággal (effektive) külföldi valutában teljesítendő kötelezettségekre. Ami különösen a bírói határozatokat illeti, az 1899 : XXXVI. t.-c. 7. §-ának 1. bekezdése csak oly bírói határozatokra állítja fel az említett kötelező szabályt, amelyek elmarasztalást tartalmaznak, de nem szól egyéb bírói határozatokról, tehát olyanokról sem, amelyek jelzálogi bejegyzést rendelnek. Erre támaszkodva a 69816/1899. I. M. számú (I. K. VIII. évf. 387. lap) igazságügyminiszteri rendelet 3. pontja az 1. bekezdésben kifejezetten ki is emeli, hogy „az