Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 3. kötet (Budapest, 1925)
132 Magánjog 470. a fennálló jogszabályok szerint közjegyzői hitelesítés nélkül is érvényesen volt eszközölhető: e visszavonásnak joghatálya alperesre nézve a fennálló jogszabályok szerint már akkor kezdődött, amikor a visszavonás vele közöltetett, még pedig tekintet nélkül arra, hogy ez a visszavonás S. J.-vel avagy felperessel mikor közöltetett. Ennélfogva alperes, amikor az általa kiutalt kereseti összegre nézve felperes 1916. évi június 5-én a 8 •/• alatti szerint olyan nyugtát nyújtott be nála, amelyen az engedményező cég aláírása S. J.-től származott, ezt a nyugtát jogosan utasíthatta vissza és jogosan követelhette a 25,000 K fizetése ellenében olyan nyugta átadását, amely magától az engedményezőtől származó aláírással is van ellátva. Miután pedig az engedményező cég alperes felhívására sem küldött az utóbbihoz a fentiek szerint szabályszerűen kiállított nyugtát, s miután ilyen nyugta nélkül felperes a fenntiekhez képest az engedmény dacára sem követelhette alperestől jogosan a 25,000 K kifizetését, még pedig tekintet nélkül arra nem, vájjon ez az összeg részletfizetés-e, avagy a végleszámolási összeg egy részének tekintete alá vonandó-e, bár a kereseti 25,000 K-t alperes a 7 •/• alatti szerint 1916. évi június 2-án mint részletfizetést utalványozta ki, felperes pedig azt keresetében kifejezetten mint részletfizetést vette követelésbe és bár a fellebbezési bíróság ítéletében megállapított tényekből nyilvánvaló, hogy a végleszámolás az engedményező cég és alperes közt sem a kereset beadásakor, sem 1916. évi szeptember 28-án még nem volt megejtve, és így akkor felperesnek mint engedményesnek joga a kezéhez való feltétlen fizetéshez már ennél az oknál fogva sem nyílt volt meg, ilyen körülmények között alperes akkor, amikor felperes tőle a 25,000 K-nak a maga részére való fizetését követelte és az iránt ellene pert indított, mint a pénz felvételére jogosult hitelező kiléte iránt vétlen bizonytalanságban levő adós jogosan helyezte a kereseti összeget oly értelemben bírói letétbe, hogy ez a fizetés joghatályával bírjon. 470. szám. Beszámítás. Nincs helye beszámításnak oly követelés ellenében, a melynek meghatározott különleges rendeltetése van. E. H. 1915. évi február hó 23-án G. 46/1914. szám. Elnök: Havass Károly kir. kúriai tanácselnök. Előadó : Bodolla Béla kir. kúriai bíró.