Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 3. kötet (Budapest, 1925)

108 Magánjog 454. gyámhatóság belátására van bízva s így nem tartozik a bíróságra annak meghatározása, hogy a kiskorú részéről kötött ügyletnél meg­felelő-e a visszteher; mert a bíróság ezt a kérdést is vizsgálat alá veheti. A tényállás szerint a felperes, akit a leltári becsű szerint 23,000 K-nál értékesebb hagyatékból az 1840: VIII. t.-c. 18. §-a szerint l/6 rész illetett volna özvegyi jogtól mentesen, e helyett csak V6 részt «kapott s ezzel szemben a visszteher az volt, hogy az id. S. H. illető kikötmény felerészét, amely a hagyatékot terhelte, az özvegy vállalta magára. A kikötmény fele részének értéke a tény­állás szerint 350 K, ebből lf6 rész, vagyis 70 K terhelte volna évenként a felperest. Ez az ellenérték, tekintettel arra is, hogy a kikötményre jogosított már magas korban volt, nem megfelelő; az ügyletet tehát lényegileg visszteher nélkülinek kell tekinteni, mint ilyen pedig az 1877 : XX. t.-c. 113. §. szerint gyámhatósági jóvá­hagyás dacára sem kötelezi a felperest. Ezek alapján a fellebbezési bíróság ítéletét meg kellett változ­tatni s az özvegyi jog korlátozása iránt emelt kereseti kérelem folytán az alperes özvegyi jogát afz 1840 : VIII. t.-c. 18. §. alapján egy gyermekrészre kellett korlátozni. i 454. szám. Kötbér A késedelmes teljesítés esetére kikötött kötbér követelhetésének késedelmes előfeltétele az, hogy a késedelmes teljesítés elfogadása alkalmával a esetéreS kötbérre vonatkozó igény kifejezetten fenntartassák. • E. H. 1915. évi március hó 2.-án 3903/1914. P. szám. Elnök: Adolf Sebestyén kir. kúriai bíró. Előadó: Tomcsányi László kir. kúriai bíró. Tényvázlat: Felperes mint építési vállalkozó az alperessel, mint alvállalkozóval szerződést kötött a szükséges asztalos, lakatos és mázoló munkák elvégzése iránt. Késedelem esetére napi 50 K. kötbér köttetett ki. Felperes az alperes állítólagos késedelmei miatt 6,000 K. kötbért követel. Alperes tagadta, hogy ő esett volna késede­lembe. Az alsóbíróságok a keresetet elutasították, mert a kiderített tényállás szerint a szerződést egyik fél sem tartotta be pontosan s mert felperes, aki különösen a fizetési feltételeket mulasztotta el, az általa sürgetett és alperes által késedelmesen teljesített szállítá­sokat fenntartás nélkül elfogadta. Határozat: A kir. Kúria a másodbíróság ítéletét helybenhagyja, indokai alapján és főként azért, mert felperes a vállalt munka

Next

/
Thumbnails
Contents