Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 3. kötet (Budapest, 1925)
102 Magánjog 45 L szegény, székely napszámosok, alperes pedig a felpereseknek ezt a tényállítását perirataiban világosan és határozottan nem tagadta (1868: LIV. t.-c. 159. §-a), a felpereseknek szegény vagyoni helyzetére mutat különben az is, hogy habár a 2 aIatt' okirat szerint alperesnek jogában állott a felperesek bármely ingatlanára a zálogjogot követelése erejéig bekebeleztetni, alperes mégis csupán a harmad-, negyed-, és túlnyomó részben az ötödrendű felperesnél talált a zálog tárgyául szolgálható ingatlanokat, amelyek azonban a csatolt tkjkvi másolatokból kitetszőleg szintén csekélyebb terjedelműek és értékűek. Ezekből és az ítéletében vonatkozóan felhozott indokokból tehát helyesen állapította meg minden további tárgyalás és minden további bizonyíték beszerzése nélkül a másodbíróság azt, hogy az alperesre nézve legkedvezőbb esetben is felperesek kisbirtokosoknak tekintendők s így velük szemben a másodbírósági ítéletben felhívott 1900: XXV. t.-c. és a 27483/1901. K. M. sz. a. kiadott miniszteri rendelet intézkedései alkalmazandók. Az 1900: XXV. t.-c.-nek és a 27483/1901. K. M. sz. a. kibocsátott miniszteri rendeletnek feltétlenül parancsoló s a közérdek védelmére alkotott rendelkezése szerint az ezekben foglalt tilalom ellenére létrejött jogügylet a megrendelővel szemben hatálytalan. Ebből folyólag hivatalból tartozik a bíróság azt vizsgálni, hogy az ügylet megkötése nem ütközik-e a most idézett törvénybe és az annak alapján kibocsátott miniszteri rendeletbe, nem szükséges tehát az, hogy a vevő ezen az alapon megtámadja a jogügyletet, hanem a bíróság az ügyletnek ebből a szempontból hatálytalanságát hivatalból állapítja meg és mondja ki. Az a körülmény, hogy felperesek az alperes megbízottjával utóbb a községi albíró előtt élőszóval tárgyaltak az ügylet felől, nem teheti hatályossá a felperesek vételi ajánlatát, mert a községi elöljáróságnak az írásbeli ajánlatot kell hitelesíteni s az ajánlat hatályosságához ez az írásbeli hitelesítés szükséges. A másodbírósági ítélet a fentebbi és a benne foglalt, a fentebbiekkel nem ellenkező indokokból helyben volt hagyandó. 451. szám. Feltételtől Ha a szerződés hatályát a szerződő felek valamely feltétel beköfüggo^szer- vetkezésétől tették függővé s e feltétel az egyik szerződő félnek hibáhatálva j^ból nem mehet teljesedésbe, a nem vétkes másik fél a szerződés tel-