Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 2. kötet (Budapest, 1929)

206 Hiteljog 333. az alapon megtámadta, a nélkül, hogy valamely más szabálytalanságot vitatna. Az első — 217/913. V. sz. — esetben a kir. ítélőtábla a keresetet elutasította a következő indokolással: Kétségtelen ugyan az, hogy midőn az alapszabályok a részvényesek akarata érvényesítésének korlátot szabnak olyképen, hogy a részvényes a közgyűlésen való szavazati jogát nem összes részvényei, hanem azoknak csupán bizonyos meghatározott száma után gyakorolhassa, az alapszabályok vonatkozó rendelkezésének kijátszását jelenti az, ha egy vagy több részvényes részvényeit, avagy azok bizonyos számát színlegesen egyedül abból az okból ruházza át harmadik személyre, hogy az azok által leadandó szavazatok útján az alapszabályokban megengedett szavazatnál több szavazati jogot gyakoroljon és ennek folytán ezeknek az egyéneknek ily módon leadott szavazata érvényesnek «nem tekinthető; egymagában azonban az a körülmény, hogy valamely határozat meghozatalánál ilyen szabályellenes szavazatok is érvényesíttettek, a hozott határozat megsemmisítésére még nem vezethet, hanem a megtámadás sikerének biztosítása végett ki kell mutatni azt is, hogy a közgyűlésen hozott határozat az ilyen érvénytelen szavazatok által nyert többséget. Ezt az ítéletet helybenhagyta a m. kir. Kúria a következő indokolással: A m. kir. Kúria a másodbíróság ítéletét helybenhagyja indokai alapján és azért, mert a részvényeknek harmadik személyek részére a végből való átadása, hogy ezek a közgyűlés határozatképességének biztosítása végett ott, mint részvényesek megjelenjenek, önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy pusztán ezen az alapon a közgyűlés határozatai megsemmisíttessenek, mivel a részvényeknek ilyen ú. n. álrészvényeseknek való átadása és ezeknek a közgyűlésen részvényesi minőségben történt szerepeltetése csak akkor szolgálhat alapul a közgyűlési határozatok megsemmisítésére, ha a részvények ilyen átruházása valamely visszaélés keresztülvitele, vagy valamely jognak kijátszása céljából történt. Ez az eset azonban itt fenn nem forog. A második — 1152/1906. V. sz. — esetben a kir. ítélőtábla a keresetet ugyancsak elutasította a következő indokolással: Téves az elsőbírőság ítéletének az az indoka is, hogy az a