Vajdafy Emil: A magyar királyi Curia és a magyar királyi ítélőtáblák összes teljes ülési döntvényei polgári és bűntető ügyekben (Budapest, 1904)

247 meghatározott napi dij csakis egyszer, megosztva illeti meg; 2. akkor, midőn egy napon székhelyére visszatérés nélkül egyik községből a másik községbe menve, külömböző községekben foganatosít végrehajtási cselekményt, ugyancsak a bírósági végrehajtót az 1875. évi LX. t,-cz, 5. §-ában megjelölt díjszabályzatban Smegállapitott fuvardíj megosztva illeti meg. Indokok: Arra nézve, hogy mit számithat fel a bírósági végrehajtó napi díj és "fuvardíj czimén, az 1871. évi LI. t,-cz. 25. §-a és az 1875. évi IX. t.-cz 5. §-a az irányadó. A törvény eme szakaszai szerint a bírósági végrehajtót a bíróság székhelyén kivül teljesített eljárásoknál 2 frt napi dij és a kir. törvényszéki elnök által megállapított díjszabályzatban meghatározott fuvardíj illeti meg. Az 1875. évi IX. t.-cz. 4. §-ának második bekezdése a bírósági végrehajtót arra korlátozza, hogy abban az esetben, ha ugyanazon helyen és időben több végrehajtást teljesít, a napi dijat és utazási költséget csak egyszer számithatja fel, mely a végrehajtást szenvedő felek között egyenlően osztatik meg. Az idézett Törvényszakasz ezen rendelkezéséből, nevezetesen annak szövegezéséből azonban még nem lehet alaposan arra következtetni és azt feltenni, hogy tehát az ettől külömböző abban esetben, hogy ha a végrehajtó ugyanazon napon székhelyétől távol több különböző helyen teljesített végrehajtást, napi diját, s hogy ha egy napon székhelyére visszatérés nélkül egyik községből a másikba menve, külömböző községekben foganatosít végrehajtást, fuvardiját külön-külön osztatlanul felszámithatja. Mert az 1871. évi LI. t.-cz, midőn a bírósági végrehajtó dijainak viselését a felekre hárította (68. §.) egyúttal ugyanazon törvényben meg is határozta e dijakat és sem abban a törvényben, sem az ezt módosító 1875. évi IX. t.-czikkben és az eme törvényeket kiegészítő 31158/891. sz. igazságügyminiszteri rendeletben nem foglaltatik a fennebb érintett feltevésnek megfelelő, vagy ezzel hasonló értelmű rendelkezés, ilyennek hiányában pedig puszta következtetés alapján a törvénynek olyan értelmet nem lehet tulajdonítani, mely a felekre terhesebb vagy épen kivételes fizetési kötelezettséget ró. Kizárja ez értelmezést a törvény czélzata is. Ugyanis az 1875. évi IX. t.-cz, 4. §-ának harmadik és negyedik bekezdése azzal az indokolással vétetett fel a törvénybe, hogy a felek biztosítva legyenek a végrehajtási költségek szükségtelen szaporítása ellen. De a napi dijra nézve kizárja ez értelmezést az 1871. évi LI. t.-cz, 25. §-a is, amely szakasz félremagyarázhatlan módon kiemeli, hogy a bírósági végrehajtót a székhelyén kivül teljesített «eljárások»-nál 2 frt napi dij illeti meg. Ez a törvényhely egymagában véve sem logikai, sem nyelvtani értelmezés szerint nem hagy kétséget arra nézve, hogy a bírósági végrehajtót — tekintet nélkül a végrehajtási cselekmények külömböző helyére, — csakis egy napi dij illeti meg.